Ötödik lépés a titok nyitja felé

Sziasztok. Kész is lett az ötödik lépés. Erről a részről, hát nem is tudom mi a véleményem. Olyan, mint gy gimis lány napjai, lehet hogy egy kicsit zavaros.. De nem is szaporítom a szót, és mondjátok el az őszinte véleményeteket. A következő rész a jövő hét közepére várható. 
Kellemes olvasást! 

Testem tiszta víz volt, s reszkettem. Remegve ragadtam meg telefonom, mely hajnali hat órát mutatott. Automatikusan , meg sem gondolva azt, hogy még lenne bő egy órám,amit  alvással tölthetek, felkeltem, megragadtam két törülközőt, s a közös fürdő felé vettem az irányt, mely hát nem épp az én szobám mellett volt. Sietősre vettem a dolgot, így hamar beértem a fürdőbe .Levettem magamról a pizsamámat, s végignéztem testemen... Szemeim kikerekedtek, s hitetlenkedve álltam . Testem kék-zöld foltokkal volt tele.. Hasam is görcsölni kezdett, s éreztem, hogy nem bírom sokáig.  Elvánszorogtam a zuhany kabinig, majd bele is másztam. Megengedtem a hideg vizet, s engedtem, hogy folyjon végig testemen. Bár a víz tényleg hideg volt, nem érdekelt. Azt akartam, hogy a fájdalom elmúljon,s ebben  a hideg víz segített.  De nem egészen. A fájdalom lehet , hogy enyhült, de nem teljesen. Még mindig éreztem, bár nem annyira erősen. És a kék foltok  nagyon csúnyák voltak.
Pár perc ázás után, remegve nyúltam törülközőm felé, s alaposan megtörülköztem, majd magam köré csavartam a törülközőt , hogy még véletlenül se látszodjon semmi ki. Átszaladtam a nappalin, egyenesen a szobámba. Előkerestem egy hosszú ujjú inget, valamint egy farmert, hogy eltakarjam a sebeimet. Bár nem épp így kell menni egy suli kezdésre... de nincs mit tenni. Felvettem egy átlátszó zoknit, valamint előkészitettem egy balett cipőt, amely megy a szettemhez.
Elvettem a táskámat, melybe beleraktam egy füzetet, valamint egy tollat, mellyel jegyzetelni tudok. Az órámra pillantottam, mely hét órát mutatott.  Erőt vettem magamon, s a konyhába vánszorogtam, mivel a gyomrom már egy ideje már fáj. A konyha még eléggé üres volt, és nem kaptam benne semmi ehetőt. A kávé mellett döntöttem, így odaraktam egy adagot főzni.  Leültem az asztal mellé a székre, s arcomat kezembe temettem. Lábamon feszült a farmer s a fájdalom kezdett erősödni, bár én nem álltam fel. Ha felállok, akkor talán még jobban fog fájni, és azt nem kockáztattam meg.
Az ajtó nyílt, majd kilépett Leila, s közben szemét dörzsölte. Ha nem tudtam volna, hogy a tegnap este hamar lefeküdt, azt hittem volna, hogy másnapos. Ledobta magát mellém, s a fejét lehajtotta az asztalra.
-Minden oké?-kérdeztem tőle, bár ez eléggé hülye kérdés volt.
-Persze, csak még aludnék egy hónapot. -fújta ki a levegőt.
Választ nem adtam, csak nagy nehezen felálltam, s elővettem két poharat, melybe beletöltöttem a kávét.
-Cukorral vagy anélkül?-hangom kissé vékony volt. Alig tudtam megszólalni a fájdalomtól.
-Nélkül. -motyogta alig hallhatóan.
Elkészítettem a saját kávémat, majd az övét elé nyomtam, én pedig nekidőltem a konyha szekrénynek. Miután mindketten elfogyasztottuk a sajátunkat, visszamentünk a szobánkba. Én felkaptam a kiválasztott cipőt, s kifésültem a hajam. Miután szőke hajam copfba kötöttem , felvettem a táskámat, kimentem az ebédlőbe, és ott vártam Ley-t. Pár perc után, már egy eléggé tűrhető kinézetű lányt pillantottam meg. Egy eléggé fáradt pillantással jelezte, hogy mehetünk. Kinyitottam az ajtót, majd előre engedtem. Miután ellenőriztem, hogy az ajtót biztos bezártam-e, megfordultam,s  egy sráccal találtam szembe magam. Adam két puszival üdvözölt, ami , megmondom őszintén, elég furán jött. Sean.. nos, hát Sean nem volt itt. Bár nem is tudom, hogy miért érdekel, hogy itt van, vagy sem. Talán azért, mert lehetséges, hogy sok köze van a sebeimhez? Fogalmam sincs 
Az iskola nagyjából tíz percre lehetett, így nem autóval mentünk, hanem gyalog. Mikor odaértünk, bementünk az udvarra, s türelmesen megvártuk , amíg megkezdődik. Nos ez be is következett.  Az igazgató, majd végül az aligazgató is elmondta nekünk, hogy nagyon örülnek, hogy ennyi diákjuk lett idén. Gondolom ezt azért is mondták, mivel az egyetemen-mivel ez egyetem, csak a megszokás teszi azt, hogy iskolának hívom.. végül is ez is iskola- több szak is indult, pontosabban öt. S minden szakon nagyjából negyven személy van.
Miután az igazgatók befejezték a nagyjából egy órás mondandójukat, mindenki megkereste az osztályát, valamint az osztály főnökét. Miután bementünk, lehet foglaltunk, s megvártuk , ameddig bejön az osztályfőnök. Amúgy , megjegyzem, ez az egyetem teljesen más. Nem olyan , mint a többi, hogy csak azokra az órákra mész be, melyekre akarsz, hanem mindre kötelező. Ezért sem kedvelem ezt az egyetemet, viszont csak erre vettek fel.
A tanár névsort kezdett olvasni. Negyvenen voltunk, ami hát, nem kevés szám.
-Sean O'Brian?- az osztályfőnök hangja megrémisztett.
Az ajtó nyílott, majd belépett Sean. Arca kissé kómás volt, s haja enyhén össze volt kócolódva, mely belelógott szemeibe. Tekintetünk találkozott, mire én félrepillantottam.
-Elnézést. -motyogta.
-Üljön le Miss . Michaelle mellé. -utasította  a tanár, mire ismét felém pillantott, és a mellettem lévő üres helyre.
Elrugaszkodott, majd elindult felém. Tekintetemmel a földet pásztáztam, s próbáltam nem arra figyelni, hogy épp leül mellém.  Testem remegni kezdett, sőt szorongtam is. Lábam fájni kezdett, mire odakaptam. Nem! Nem láthatja meg! Hisz, ő előre megmondta. És, én nem hallgattam rá. De, most már mindegy, nem? Csak, meg ne tudja senki.
A tanár épp a szabályokat olvasta fel, amikor egy kéz tapadt combomra.  Halkan felszisszentem, és felé fordultam.
-Megmondtam. -sóhajtott felvont szemöldökkel.
-Nem érdekel. -húztam el a számat, s próbáltam az órára figyelni.
-Jobban kéne magadra vigyáznod. Sőt, a könyvet is el kéne dobjad..-kezdett volna bele monológjába, de félbeszakítottam.
-Te ugye most csak viccelsz? Végül is, találtam, úgyhogy az enyém. És neked, hozzá semmi közöd nincs. Oké? -emeltem ki jó néhány szót, kissé hangosabban, a kelleténél. Bár a tanár nem hallotta meg.
Az óra végéig hozzá sem szólta, sőt akkor sem, amikor ő akart mondani valamit. Miután megkaptuk a könyveket, megvártam Leila-t, s hazasiettünk. Útközben hozzá sem szóltam, próbáltam nem elszólni magam. Miután hazaértünk, bementem a szobámba, magamra zártam az ajtót, s elővettem a naplót. Pár másodpercig hezitáltam, de utána kinyitottam. Megkerestem azt a részt, ahol tartottam, s olvasni kezdtem.

1990. november 21.
Alig tudok mozogni. Érzem, hogy az erőm rohamosan fogy s bármelyik pillanatban meghalhatok. Utolsó perceimbe, talán, ebbe a kis naplóba írok. Egy hete, ha jól számolom, meg akartak erőszakolni. Ellenkeztem, s szerencsémre nem történt meg. Viszont, fogva tartóm megvert. Ezt olyan szinten, hogy alig tudom mozgatni a lábam, tele van sebekkel, valamint két-zöld foltokkal. Mozogni is alig tudtam, a fájdalomtól meg persze ordítani, de egy hang sem jött ki a torkomon. Viszont, nagyjából két napja, a házba érkezett egy srác . Nagyjából velem egyidős lehetett, Rich O'brian. Neki köszönhetem, hogy még élek. 

Szívem a torkomban dobogott, s próbáltam felfogni az olvasottakat. Rick O'BRIAN. Miért ismerős ez a család név? T..Talán.. talán mégis igaz volt az álom? Vagyis.. Sean O'Brian. És Rich O'Brian volt az a srác..

Felugrottam az ágyamból, majd kinyitottam az ajtót. A naplóval a kezemmel rohantam át az egész lakáson. Leila kérdően nézett rám, de nem érdekelt. Végigcsúsztam a kicsi folyosón, s kinyitottam a  lakásunk ajtaját. Az ajtót be sem csuktam , csak átfutottam a szemközti lakásba. Az ajtó zárva volt . Kopogtam egyszer, majd még egyszer, majd még egyszer. A zár kattogott, majd nyílott az ajtó. Adam nyitott ajtót,  mire én, meg sem várva, hogy beenged, vagy sem, bementem.
-Sean, hol van?-hangom sokkal jobban akadozott, mint amennyire elképzeltem.
-A második szoba, balra, de miért..? -meg sem vártam, hogy ki mondja teljesen, máris rohantam a szoba felé.
Az ajtó előtt megtorpantam, s kételkedni kezdtem. Bemenjek-e, vagy sem? Csak ez járt a fejemben. Már csak azon veszem észre magam, hogy lenyomom a kilincset, és belépek. Sean érthetetlenül figyelt engem. A naplót ledobtam az ágyára, majd egy fura arc kifejezéssel, szóra nyitottam a számat.
-Hogy.. hogy hívják apukádat?

Negyedik lépés a titok nyitja felé

Sziasztok! Nos, megérkezett a Negyedik Lépés, kinek örömére, kinek nem. Nos, ez egy kicsit eseménydúsabb lett, bár mégis éppen hogy magába foglal egy éjszakát. A következő rész is hasonló lesz.
Remélem nem csalódtok bennem, ebben a részben sem! Véleményeteket kifejthetitek bővebben :D <3
Tina xx

-Igaz abból a házból van?-mormolta fülembe.
Éreztem, ahogy a vér lassabban kezdett el folyni az ereimben. Lüktettett a szívem, s bár nagyon szerettem volna, hogy ne látszódon, mégis játszódott. Bár ezt ő nem vette észre. Kezemet felsőtestére helyeztem, majd próbáltam lelökni magamról .

-Semmi közöd hozzá!-szűrtem ki fogaim közül.

-Szóval onnan! Hmm... nos! Csak annyit mondhatok, hogy ha már belekezdtél, -pillantott a könyvre- , mostantól kicsit sem lesz szokványos az életed. Hogy ezt honnan tudom? Majd a jövőben kiderül! De addig is, felejtsd el ezt a beszélgetést! -s egy puszit nyomott homlokomra, majd kiment.

Értetlenül feküdtem percekig az ágyon , s az előbbieken gondolkodtam. Fura érzés, kerített hatalomba, s éreztem, hogy ezt ha nem fogom elfelejteni, sőt lesznek következményei is. De , vajon honnan tudhatta meg, hogy honnan van a könyv? És vajon mire érthette azt, hogy nem lesz szokványos az életem,  Honnan tudhatja ő? Hisz, nem is oda valósi, ahonnan én jöttem, sőt, szerintem eddig sosem tudott arról a házról. Bár kitudja? Lehet , hogy félreismerem.

Néhány perc gondolkodás után, felegyenesedtem, majd a fürdőbe vettem az irányt. Megmostam az arcom, majd visszamentem a szobámba. Zuhanyozni nem volt kedvem, túlságosan fáradt voltam ahhoz, így inkább hamar lefeküdtem.



Álmomban, futottam, bár fogalmam sincs, hogy mi elől. Féltem, s egyre csak lassultam, mivel fájt minden egyes porcikám. Hátra tekintettem, hogy megnézhessem azt, aki miatt futok, de csak egy fekete por felhőt láttam, mely egyre nagyobb volt, és közeledett felém.

Egyre csak figyeltem a hátamnál lévő szürke foltra, s nem figyeltem, hogy mi, esetleg ki van előttem, így belé ütköztem. Parfümje illata egyből megcsapta orromat, ami miatt egyből rájöttem, hogy kinek is ütköztem. Belemarkoltam pólójába, s nem engedtem el. Hogy miért? Mert biztonságban éreztem magam, és talán még azért is, mert örültem, hogy épp ő belé botoltam meg. Kezei szorosan körém fonódtak, ami miatt melegség járta át egész testemet.

Miután elengedett, szemébe pillantottam, majd bólintott. Ez azt jelenti, hogy kezdődhet a futás. De, még előtte hátrapillantott. Arcán fájdalmat véltem felfedezni, majd dühöt, de mégis, szeretetet is. Persze ez , ilyen helyzetben természetes. Hogy miért is? Az egyszerű. Hisz az a por felhő, ami eddig követett, nem csak egy egyszerű por felhő. A nő, aki írta azt a naplót, Sean anyja, és ő keltette a por felhőt. Hogy ezt honnan tudom?

A naplóból. Abból a naplóból, melyet ott hagyott abban a rozoga házban, azelőtt,t mielőtt meg nem hallt. Sean tekintete az én arcomat fürkészte, mosolyogva. Próbáltam én is mosolyogni, de nem ment. Hisz, ha az jön, aminek jönnie kell, akkor azt nem biztos , hogy túlélem. A futás terv csődbe ment, így itt és most, meg kell tennünk azt, amit szerintem egyikünk sem szeretné. Meg kell öljük Mary-Jane-t.

Megszorítottam Sean kezét, és minden erőmet összeszedve azon voltam, hogy kitaláljam, hogy s mint fogjuk megtenni ezt a gyilkosságot.

S ekkor a szürke felhő mellénk ért, majd előlépett belőle egy fiatal hölgy. Egy hosszú . bézs egybe ruha volt rajta, mely eltakarta testének három negyedét, egy fehér magassarkú, mely éppen hogy kilátszott hosszú ruhája alól, valamint egy kekete lepel, mely kiemelte a fehér ruháját. Haja kontyba volt kötve, így gyönyörű arcáról tökéletesen le lehetett olvasni a bosszúvágyét. Szemei vörösen izzottak, melybe bele is néztem.

Különös érzés járta be egész testem. Feltöltődtem, aminek , szerintem annak köszönhetem, hogy a szemébe néztem. Testem felemelkedett a levegőbe, elengedve Sean kezét. Testemben a düh, és a bosszúvágy vette át az uralmat, arcom izzani kezdett.

-Öld meg! Öld meg!- hallottam egy hangot, de ez nem férfi hang volt. Mary-Jane mondta ezt egy ördögi vigyor kíséretében.

Testem engedelmesen megfordult, majd Sean felé kezdtem el lebegni. Mit csinálok? Ezt nem tehetem! Hisz, én.. őt.. szeretem, és nem akarom megölni! De.. Meg kell ölnöm! Valaki azt mondja, hogy meg KELL ölnöm.

Közeledtem felé, majd megragadtam a blúzánál fogva, s felfelé emeltem. Szememmel végigmértem, talán utoljára tökéletes külsejét, majd elővettem a zsebemből a kést. Torkának irányított, amikor remegve megszólított.

-Lena..Lena várj egy kicsit!-remegve ejtette ki nevemet.

-Öld már meg! Csak a terhünkre van!-orditotta a hátam mögül Mary.

Nem, nem tehetem! De muszáj! Nincs más választásom! Bármennyire is akarok ellenkezni, de a testem valahogy nem válaszol. Csak azt teszi, amit Mary mondd, nem azt amit én akarok.

-Lena. Kérlek.. én.. sze..szeretle..-nem.. nem tudta végigmondani.

Késő volt. A kést mélyen a hasába döftem. A vér össze-vissza spriccelt, ami be is teríttette ruhám, valamint egy kevés az arcomra is került. Könnyeim bár potyogtak,bár élveztem is a helyzetet. Sírni, miért sírtam? Talán , mert szerettem, de sosem akartam elveszíteni. Bár ezt már késő gondolni.

És hogy élvezni miért élveztem? Azt nem önmagamtól tettem. Hanem,  a bennem lévő gonosz élvezte. Az az énem, melyet Mary elvarázsolt. Élveztem ahogy a vér lecsorog arcomon, bár, hogy miért , azt nem tudom..

Hirtelen a kezem lazulni kezdett, majd elvesztve energiám én is, és Sean is a földre estünk. Bár én lábra, ő teljesen elterült. Az élettelen teste ott feküdt előttem, alig tíz méterre... Mit tettem? Megöltem?

Harmadik lépés a titok nyitja felé

 Sziasztok. Hát meg is érkezett a következő rész. Ez a rész már egy kicsit rövidebb lett, de meg van az oka. S fel tűnik Sean is... Hogy ez mennyire befolyásolja az elkövetkezendőket, az majd kiderül.. addig is jó szórakozást <3 

Kedves idegen, aki megtalálja ezt a naplót!
Örülök, hogy bele olvasol eme kis könyvecskébe, melyet utolsó éveimben kezdtem el írni, ha minden igaz. Most gondolom azt kérded, hogy ki vagyok, és milyen szemfényvesztésnek állsz te itt most alanyt. Megnyugtatlak! Ez nem szemfényvesztés! Én vagyok az a lány, akit 1990. augusztus 30.-án elraboltak.

A könyvet egy hatalmas nagy csapással becsuktam. Megrémültem, sőt már-már féltem is. Megtaláltam egy olyan naplót, mely egy halott lánynak a tulajdona volt. Sőt ezt a lányt brutálisan meggyilkolták, sőt ki tudja még, hogy mit csináltak vele. Akaratom ellenére is, újra kinyitottam a könyvet, majd tovább lakoztam. 

1990. szeptember 20.
Pár lehetek itt ebben a koszos házban, melyben nemrég kaptam meg ezt a kis  füzetet, írószerrel, mely teljesen üresen állt. Minthogy úgysem figyelnek rám, ezért nekikezdtem ebbe írni. Milyen sületlenség ez, hogy most ez elmondom neked, hisz ez már természetes, hogy egy ember azért kezd el egy naplót, hogy eltöltse vele az időt, vagy mert egyedül van. Nos, ez nálam teljesen máshogy van.  Azért írok ebbe a kis füzetbe, hogy elmeséljem a napjaimat. Biztos vagyok benne, hogy valamit akarnak velem csinálni, hisz azokat , akiket elraboltak, élve nem jöttek ki innen. Ezért is már a legrosszabbra gondolok. Viszont hiszek abban, hogy ezt a kis füzetet megtalálják, s az emberrablók megkapják végső "jutalmukat" , s börtönbe zárják őket. 


1990. október 30.
Egy hónapnyi, azt hiszem, késés után ismét írok beléd, drága Anna. Igen, Anna lettél, hogy ne legyél névtelen. Ezalatt a bő egy hónap alatt sok minden történt. Először is, többször is bántalmaztak. Próbálok nem ezekre gondolni, hisz ez még semmi. Ha csak arra gondolok, hogy mi történt az előző lánnyal, nyomban görcsbe rándul gyomrom. 
Egyik este nyitva maradt az ajtó, akkor leosontam, hogy hátha meg tudok szökni. Viszont épp a lépcsőn mehettem le, amikor hangokat hallottam. A halnak dőltem, és hallgatolóztam.
-Kisfiú lett.-mondta a nő.
-Máris megszült? Pedig úgy volt, hogy a jövő hónapra várható. 
-Örökbe fogadjuk? Hisz mégis csak a te ivadékod. Pontosabban te nem bírtál magaddal. -a nő hangja kissé gúnyos volt. Megrémített, ahogyan ezeket a szavakat kimondta.
-Dehogy fogadjuk, elküldjük egy kolostorba, a nőt pedig megöljük.- csapott le valamit az asztalra, majd nyiszorogni kezdett a szék. 
Észbe kaptam,s  gyorsan felfutottam a szobába. Vajon rám is ez a sors vár? Vajon.. Félek. Nem akarom, hogy megerőszakoljanak. Hisz mégiscsak 18 éves vagyok, előttem az élet. Sőt , a tanulmányi eredményeim is jók, s mehetek egyetemre, ami a mi családunkban nagy dolog. De most nem ez a lényeg. Továbbra is félek. 

Rettentően féltem. Én féltem, aki nem is élte át ezt az egészet.  A kíváncsiságtól, alig tudtam letenni, viszont féltem, hogy ha tovább olvasom, rossz következmények lesznek. Testem remegni kezdett az izgalomtól,s alig vártam , hogy tovább olvassam.  Éppen hogy bele akartam kezdeni, nyílott az ajtóm, majd belépett Sean. Szemét a könyvre vezette, majd közeledni kezdett.
-Az honnan van? -mutatott a könyvre.
-Valahonnan. Miért?- kissé flegmább voltam a kelleténél. 
-Lena válaszolj a kérdésemre... Bár mondjuk nem kell... Úgyis tudom.-mondta, s megragadta a könyvet, s húzni kezdte. 
-Hé, az az enyém!-húztam én is magamhoz a könyvet.
S egy nem várt fordulat történt. Kissé erősen húztam meg a könyvet, melynek következőében, reám esett. Forró lehelete égetni kezdte bőrömet, s szívem egyre hevesebben dobogott.
-Igaz abból a házból van?

Második lépés a titok nyitja felé

Sziasztok. Hát nem tudok más mit mondani, minthogy azt, hogy köszönöm! 4 feliratkozó az első rész, valamint a prológus után! fantasztikus! Örülök a két kommentnek, valamint a négy pipának! Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. 
Kellemes olvasást! <3
u.i. köszönöm a design Pannának <3
u.u.i. kissé változtattam, és nem a xx. század elején, hanem a '90 évek elején történt az eset a lánnyal. A későbbiekben rá jösztök, hogy miért. 
Tina xx

Reggel a nap sugarai ébresztettek, melyek cirógatni kezdték fehér arcom. Erőt véve magamon felálltam, majd tükörbe néztem.  Hajam kissé kesze-kuszán  állt, s össze volt kócolódva.  Arcomon látszódott, hogy még mindig aludnék, de nem lehet. Pontosan 11-kor indul a vonatom New Yorkba, s most 9 van. Felvettem a mai napra szánt ruhát, ami egy fekete csőgatya , valamint egy fehér, kék mintájú laza póló volt. Kis fürdőmbe vettem az irányt, mely már vagy 18 éve a magaménak tudhattam. Megragadtam fogkefém, melyre fog krémet nyomtam, majd jó alaposan megmostam a fogam. Miután befejeztem ezt, arcot mostam, majd megfésültem a hajam, s copfba kötöttem.

Megragadtam két nem is kicsi bőröndöm, majd levittem a garázsban lévő autóba, majd visszamentem a konyhába, ahol anya épp reggelit készített. A konyha szekrényből elővettem egy tányért, valamint evőeszközöket, majd leültem az asztalhoz. Anya kissé mosolyogva rakta elém a rántottát, de látszott rajta, hogy nem szeretné, hogy elmenjek.

-Még csak most voltál kisbaba!-sóhajtva ült le mellém, majd nézte ahogy eszem.

Miután elfogyasztottam a reggelimet, órámra pillantottam, ami fél 11-et mutatott. Anyára pillantottam, aki neheztelve, de értette a célzásom, így felálltunk, majd kimentünk. Kissé könnyes búcsút vettem házunktól, melyben  több mint 18 évet leéltem. Autónkba ültem, majd irány a vonat állomás, mely a falu másik végén volt.

  Az út nagyjából 10 percig tartott. Mikor elmentünk az a bizonyos ház előtt, valami különöset éreztem.
Valami  ami egyszerre éreztetett bennem félelmet, de valamelyest elégedettséget is.Valami, vagy esetleg valaki azt akarta, hogy bemenjek oda. Arcom izzani kezdett, s éreztem, hogy be akarok menni. Minden vágyam az volt, hogy kimásszak ebből a kis autóból, egyenesen be a házba. Nem! Nem lehet! Maradnom kell! Nem tehetem!  Kezeimet ökölbe szorítottam, majd szemeimet is becsuktam, s vártam, hogy ez a kegyetlen, szúró érzés mihamarabb abbamaradjon.

Az érzés kezdett abbamaradni, viszont még mindig fúrta az oldalam, hogy miért történt ez. Nem tudtam az okát, hisz ez volt az első ilyen alkalom.  Éreztem, ahogy ez az érzet egyre csak távolodik testemből, majd egy pillanat alatt el is tűnt.

Néhány perc múlva megérkeztünk a vonat állomásra. Cuccaimat kipakolva mentem oda, ahol be kellett váltani a jegyet. Utolsó pillantást vetettem édesanyámra, aki szemeit dörzsölve próbálta leplezi sírását. Szorosan magamhoz öleltem, ami  nagyon jól esett. Sokáig nem fogom látni, szóval ez az utolsó alkalom ebben a hónapban, hogy megölelem.

Meghallottam az ellenőrt , aki épp a "Beszállás!-t kiáltotta, így kissé eltávolodtam anyától, majd megpusziltam kissé telt arcát, s elindultam a New York-i vonat felé . Helyem a harmadik vagonban volt, a második fülkében, így oda siettem. A fülkében két fiatal srác volt, valamint egy lány. Mindhárom személy ismerős volt, de fogalmam sem volt, hogy honnan.

-Lena? Lena Mitchell? -kérdezte a barna hajú lány.
-Igen.. te pedig...-kezdtem bele, pedig fogalmam sem volt hogy ki lehetett.
-Leila Steel. -nyújtotta a kezét, melyet el is fogadtam.

Ekkor ugrott be a név, mely tényleg ismerős volt. Leila lesz a szoba társam az egyetemi szállón. Kissé fura volt nekem, hisz a képen barna haja volt, itt viszont szőke. Legalább van egy közös vonásunk. Helyet foglalva mellette, néztem rá a két srácra. Egyik srác a telefonját pötyögtette , a másik pedig beszélgetésbe enyelegett Leilával. Megszólalni sem volt kedvem, gondolkodásba kezdtem. Még mindig nem tudtam mire vélni az autóban történteket. Minek következőében történhetett ez? Hisz a házban nem értem semmihez.... Vagyis.. a bilincsek. De.. vajon kié lehetett? Hisz.. hisz véres volt. Akkor.. akkor biztos azé a lányé volt. De... akkor,  ha élek nagymamám mondataival, miszerint a lány új lányt keres, hogy ő nyugalomban pihenjen.. akkor.. ezek szerint, én  vagyok az a lány? Nem! Ez teljességgel kizárt! Én nem akarok az a lány lenni! Sőt! Én nem is akartam odamenni! Csak a barátaim erőltették! Nem! El kell felejtenem ezt az elméletet, de nem megy!

-Lena, minden rendben? - Leila hangja megrémisztett, ami miatt kissé fel is ugrottam.
-Pe..persze.
-S ezt el is hittem. Na mesélj.
-De.. öm tényleg, nem lényeges.
-Hagyjad Leila, ha nem akarja, akkor nem mondja el! -mondta a szemüveges srác.
-Sean, vicces vagy, de senki sem kérdezett. Lena, mesélj. -mosolygott rám.

Sugárzott belőle az akaraterő, és az, hogy tényleg kíváncsi rá, nem mint a pápaszemes, illetve Sean.

-Hát.. Rendben. De, ha már ti is itt vagytok fiúk, akkor ígérjétek meg , hogy nem mesélitek el, jó? -néztem végig a társaságon. Leila két pislogással jelezte , hogy magában fogja tartani az én kis monológom,   a két srác pedig csak bólintott.- Tegnap voltam a barátaimmal egy régi , elhagyatott házban. A házról az a hír terjedt, hogy a xx. század második felében itt fogva tartottak egy lányt elég sokáig. Egyszer megszökött, viszont elég hamar elkapták. Néhány nap múlva megkínozták majd megölték. - kisebb szünetet tartottam, amikor is mély lélegzetet vettem, majd folytattam. - Tegnap , mint már mondtam, elmentünk ebbe a házba. Nem találtunk semmit. Már épp indulni akartunk, mondván " Ez az egész egy nagy hazugság!" , amikor is észrevettük, hogy van egy rejtett ajtó . Bementünk a szobába, ahol is találtam egy bilincset, amely véres volt. És én megfogtam ezt a bilincset, ami miatt ma elég furcsa dolgok történtek. Ezt kissé nehezen fogom fel, ezért is vagyok annyira máshol szellemileg. -hadartam el az utolsó mondatokat.
Végignéztem a három fiatalon. Leila arcán döbbent éget, valamint izgalmat véltem felfedezni, a , még számomra ismeretlen srácról semmit sem tudtam levenni. Rezzenéstelen arca kissé megrémített. Sean-re néztem, aki elkezdett gondolkodni. Kissé furcsálltam ezt a tettét, de valahogy nem izgatott.
-Ez.. durva!- szólalt meg néhány perc múlva Leila .
-Hát az.

Hátra dőltem, majd beindítottam a zenét Fülesembe, s hallgattam a zenét. Próbáltam máshova terelni a gondolataimat, amely részben sikerült is. Gondolataimat az egyetemre tereltem,  s arra,  hogy vajon milyen is lesz az egyetemen.

Két óra múlva a vonat megállt, majd mind négyen kiszálltunk. Leila megragadta a kezem, majd beültetett egy taxiba. Fél óra múlva megérkeztünk az egyetemi szállóba, ahol is lakni fogunk.  Lakásunk a második emeleten volt, párhuzamosan a két fiúéval. Kipakoltam nagyobbik bőröndömből a nekem választott szobába, majd azt egyedire alakítottam. Nem változtattam sokat, épp egyik szekrényt, valamint a kis asztalt más helyre raktam. Kipakoltam cuccaimat kisebbik bőröndömből is , majd megpillantottam kis titkomat.  Borítója még mindig sértetlen volt. Kezembe vettem, majd leültem az ágyra. Neki szerettem volna kezdeni az olvasásnak, viszont nem találtam alkalmasnak a helyet. Kimentem a konyhába, s töltöttem egy pohárba narancs levet, melyet még otthonról hoztam, majd visszamentem a szobámba. Csípőre tett kézzel néztem végig a szobán, majd kiszúrtam egy alkalmas helyet. Egy párnát ledobtam a szoba közepére, majd hanyatt fekve kinyitottam a könyvet.

Szép , nagy betűkkel volt az első, fehér lapra írva, hogy : " Mary-Jane Stewart titkos naplója " 
Hajtottam egy lapot , melyen már több írás volt található :
,, Kedves idegen, aki megtalálja ezt a naplót!
Örülök, hogy bele olvasol eme kis könyvecskébe, melyet utolsó hónapjaimban kezdtem el írni, ha minden igaz. Most gondolom azt kérded, hogy ki vagyok, és milyen szemfényvesztésnek állsz te itt most alanyt. Megnyugtatlak! Ez nem szemfényvesztés! Én vagyok az a lány, akit 1990. augusztus 30.-án elraboltak..."