És most térjünk rá a bláh bláh bláh részre ^^
Azt hiszem mára ennyi. két hét és rész <3
2014. augusztus 2., szombat
Bláh Bláh Bláh / Sorry
Nos, sziasztok. _Mint látjátok, nem résszel jöttem, hanem valami teljesen mással . Elsőnek is, a résszel kicsit akadozok. Nem azért, mert nem jönne az irás, csak nincs motiváció. :/ Jövőhéten táborban leszek igy a rész nem hamar fog jönni. De majd , két hét múlva :)
És most térjünk rá a bláh bláh bláh részre ^^
Nos, a bejegyzések közül kétség kivül az első lépés volt a legnézettem. Húha, nagyon köszönöm ^^
Nos, ez a kis táblázat azt mutatja, hogy honnan léptetek rá a blogomra. LEgtöbben facebook-ról, de volt aki a kritikás blogról, és volt pár olvasó aki a Return - blogomról! Húha! :D
Nos, és ami a legfontosabb, a nézettség országszinten. Ez értelmes volt Tina... :D Szóval legtöbben M.O-ról néztek be, de voltak Romániából ( hát igen .. a lányok kitettek magukért :d meg talán vagy 100-at nekem köszönhetem amikor bejegyzéseket újraolvastam ^^ ) de irtak még AMERIKÁBÓL UKRAJBÁBÓL OROSZORSZÁGBÓL s.. és húha Indonézia... talán ők kicsit furán nézhettek a monitorra, hogy ez most mit akarhat, de nem baj ^^ :D
Azt hiszem mára ennyi. két hét és rész <3
És most térjünk rá a bláh bláh bláh részre ^^
Azt hiszem mára ennyi. két hét és rész <3
2014. július 24., csütörtök
Nyolcadik lépés a titok nyitja felé
Sziasztok. Kész lett a Nyolcadik lépés is. Nos, ez a rész eléggé eseménydús lesz. Szomorú vagyok, hisz az előző részhez nem jött sok visszajelzés. De azért reménykedek, hogy ehhez majd fog.
Kellemes olvasást!
Tina xx
Lábaim remegni kezdtek, ahogy a férfira néztem . Meggyötört arc, fájdalommal teli tekintet. Ki tudja mit tett azért, hogy most élhessen? Ki tudj milyen szörnyűségeken mehetett keresztül tizen valahány éve..
- Mióta ismeritek egymást, fiam? És , hogy-hogy nem meséltél erről a tüneményről? -pillantott rám, mire elpirultam.. Ha tudná... Helyet foglaltam a padládán , Sean pedig mellém ült, s kezét az enyémre helyezte. Még vörösebb lettem , mint voltam. Miért?
- Már egy ideje. És meglepetésnek szántam, apa.
Még beszélgettek, de én egyáltalán nem figyeltem. Fúrta az oldalam az a kérdés, hogy miért hozott ide. Hisz semmi oka arra, hogy segítsen. Hisz a saját felelősségemre hozam el a naplót, és hagyom azt, hogy a napló az irányítása alá vegyen. Mi? Nem! Nem hagyom, hogy a napló az irányítása alá vegyen! De hagyod, hisz már a napló részese vagy! M..Mi van? Nem! Egyáltalán nem vagyok a napló részese! Soha nem is voltam, és soha nem is leszek. Nem, ez abszurd dum!
Megrázom a fejem, s visszatérek a jelenbe.
- Lena, egy kicsit kijönnél velem? - kérdezte Sean, s megszorította a kezem.
- T..Természetesen. -ezzel kézen ragadott, felálltunk majd kimentünk.
- Mit láttál? - szemeimbe nézett, fenntartva a szem kontaktust.
- H .. Honnan.. ? -hangom ismét akadozott.
- Mindegy, csak mondd el! - hangja parancsolóbbá vált a kelleténél.
- Hangokat hallottam. - sütöttem le szemeimet.
- Hé! Minden oké lesz. - kijelentése lágy volt, megnyugtató. Arcomat kezébe vette, hüvelyk ujjával letörölte a könnycseppet az arcomról.
- Nem, nem lesz minden rendben. Baromira fáj a lábam, és a kezem. - suttogtam.
- Miért?- ráncolta össze homlokát.
- A.. múlt éjjel.. - hangom ismét akadozik.
Felhúzza kezemen a hosszú ujjú pólót, s előbukkannak a kék foltok. Kezével hajába túrt, ami megmondom őszintén csodás látvány volt.. Mi? Csodás látvány? Esküszöm ma nem vagyok magamnál. Nem tudom, mi bajom lehet, de annyi biztos, hogy fura gondolataim vannak.
Megrázom fejem, majd megdörzsölöm a szemem. Nem, nem gondolhatok olyasmikre, amikre nem szabad. Ő hozzá semmi közöm. Dehogynem! A belső hang ismét útjára tört. Miért van az, hogy ez a hang erősebb nálam? Ez csak egy hang, semmi több. Egy hang, ami nem engedi, hogy nyugodtan elmenjek Sean mellett. Ez a hang beindítja az agyam, ami szabályozza szívritmusom, valamint a légzésem, és egyszerűen meghalok mellette...
Testem furcsa módon reagál a környezetben történő dolgokra. Néha úgy érzem, majd felrobbanok ha valami olyasmi történik, ami nem helyén való. Ezért is reagálok Sean cselekedeteire furán .Rettentő furán. Félek. Baromira félek, de fogalmam sincs mitől. Egy másik, okosabb belső hangom azt súgja, hogy ne menjek a közelébe, mert nagyobb bajba is keveredhetek.
- Lena, nyugodj meg, rendben? Utálom kimondani, de muszáj lesz meglapulnod, mert apám könnyen felismeri a hazugságot. Ha érted. Szóval tényleg úgy kell tegyünk, mintha... - arcán egy elég kaján vigyor jelent meg. Szóval így állunk. Ha harc, legyen harc.
- Értem, Sean, mindent értek . -forgattam szemeimet.
- Oké, ezt megbeszéltük. Másik dolog. Apámmal nemsokára elmegyünk valahova, te itt maradsz egyedül . Akkor lesz időd mindent megnézni, a házat, meg az alagsort is. Nos, sok sikert. - az utolsó szavak suttogta.
Arckifejezése zavarttá vált, és egy halvány pillantást vetett a szeme sarkából az ajtóra. Tekintetem odakaptam, és megpillantottam Rich-et. Szemei ismét rám irányultak, s egy határozott mozdulattal ajkait az enyémre nyomta. Alsó ajkamba harapott, így beengedést nyert a számba. Kezem még mindig reszketett, de a testem valami oknál fogva teljesen megnyugodott. Kezem automatikusan nyaka köré vontam , s hagytam , hogy ő vezessen.
Ajkai hirtelen eltávolodtak az enyémtől, majd egy gúnyos mosolyra húzta a száját. Te kis... Sean O'Brian , te halott vagy!
Miközben dühöngtem magamban, arcomon végig vigyor lapult. Ekkora egy.. egy. szemétládát. De a játékot ketten játszák Sean O'Brian! Ezt jó lenne megjegyezni.
Fél óra múlva Rich és Sean kimentek. Amint elég távol voltak, felálltam a helyemről, s körbenéztem. Több kis kép, valamint egy nagy , falra akasztott kép, ahol Mary- Jane és Rich volt, Mary menyasszonyi ruhában, Rich pedig öltönyben. Annyira szépek voltak. A kezem a képre helyeztem, de ami fogadott, az meglepő volt. A kép hátánál egy üreg volt. A képet leemeltem, majd leraktam a földre. Sean-nek dobtam egy sms-t , hogy amikor visszaindulnak , szóljon. Ezután a telefonom zsebre vágtam, majd bementem a kis járatba, ami a kép hátánál volt. A járat elég veszélyes volt, a falakon látszott, hogy nem most vájták, és a viz is csöpögött belőle. Remegve tettem meg minden egyes lépést, annyira féltem. A lábam ólom nehéz lett, és nem tudtam meg sem mozdulni.
Féltem, rettegtem és nem tudtam, hogy mi is ennek a barlangnak a jelentősége. Lépteim apróbbak voltak, alig mertem előrébb tenni a lábam.
Utolsó lépés! Ha nem látok meg valamit, visszafordulok! -döntöttem el magamban, majd megtettem az utolsó lépést.
A föld hirtelen remegni kezdett alattam, majd zuhanni kezdtem.. a semmibe... Pár másodperc múlva a földre estem... Hol vagyok?
2014. július 17., csütörtök
Hetedik lépés a titok nyitja felé
Sziasztok. Nos meg is érkezett a Hetedik lépés. Örülök a kommenteknek, valamint a pipáknak, és remélem még gyűlünk. Ez a rész kicsit rövidebb lett, s hát felkerülnek bizonyos érzések. Naná, hogy arra gondolok, amire ti. És egy új szereplő is. Ez a rész is , azt hiszem tartogat meglepetéseket.
Kellemes olvasást!
u.i. a képekért bocsánatot kérek. Azt hiszem túlságosan is szexy-k. Főleg az első :3
Tina xx
Lépteimet megszaporáztam, és olyan gyorsan mentem, ahogyan csak tudtam. Utam a szemközti lakásba vezetett, hova máshova. Megálltam az ajtó előtt, próbáltam kinyitni, de nem ment. Zárva volt. Dörömbölni kezdtem, sőt már-már ordítoztam, aminek a szomszédok nem annyira örültek. . Főleg az a néni, aki elég furán méregetett. Elmotyogtam egy bocsánatot, majd tovább folytattam az előbbieket, csak egy fokkal halkabban. Lábammal rugdosni kezdtem az ajtót, közben pedig mindenkit szólítottam. Néhány perc múlva, hál'istennek, kinyílt az ajtó, és Adam állt az ajtóban. Egy laza ing volt rajta, valamint egy farmer és egy Adidas. Szemét dörzsölve kérdezte meg, hogy mégis mi a fenét akarok, maikor én nemes egyszerűséggel arrébb löktem, majd egyenesen Sean szobája felé mentem. Az ajtó zárva volt, ami miatt nem lepődtem meg. Ismét dörömbölni kezdtem, s lábammal ismét rugdosni kezdtem ajtaját.
- Nyisd már ki ezt a rohadt ajtót, mert ha nem teszed, esküszöm kirúgom! - ordítottam, mert tudtam, hogy bent van.
Adamre pillantottam, aki a falnak volt dőlve, kezét keresztbe tette, s csak röhögött. Elmotyogtam egy " Kösz a sok segítséget. Igazán megerőltetted magad!"-ot, majd ismét dörömbölni kezdtem.
- Sean nyisd már ki. Ha nem nyitod ki, akkor .. akkor..- kerestem a szavakat, amik valószinüleg elbújtak, vagy nem tudom...
- Akkor mi lesz? - gúnyt véltem felfedezni minden egyes szavában.
- Te barom állat! -üvöltöttem, majd kezemmel kétszer beleütöttem ajtajába.
Megelégeltem mindent. Erőt vettem magamon, és olyan erősen rúgtam bele az ajtóba, hogy az szó szerint kettérepedt, majd a földre esett. Adam döbbenten nézett a lehullott fa darabokra, csak úgy mint én. De most nem volt idő azt nézni, majd meg is számolni, hogy hány darabra tört szét az ajtó. Engem csak a napló érdekelt. Csak és kizárólag a napló. Lábamat csaptam a földön, és egyenesen Sean elé mentem, aki az ágyában feküdt, és nézte a tévéjét, amit én természetesen elálltam.
- Odébb mennél? Megy a meccs, és nézni szeretném.
- Én is szeretnék sok mindent. Most, jelenleg egy eléggé jó állapotban lévő naplót, ami a kilencvenes években tűnt el, és én egy pár napja rátaláltam. Na fürgén. Nincs idő semmire, mert nekem Most, és Azonnal szükségem van rá. -hadartam el mondani valómat, amire csak egy gúnyos mosolyt kaptam. - Nem, Sean ez nem vicces, mert szükségem van rá!-ordítottam az arcába, de még mindig nem mozdult meg.
- Minek? Az anyámé volt. Mi közöd van neked az Én anyámhoz? Jóformán semmi. Akkor meg miért követeled azt, ami az én tulajdonom? -állt fel, majd a szemembe nézett.
- Mert.. mert..- oké hàt mit is lehet ilyen helyzetben mondani. Igaza van. Semmi közöm sem a naplóhoz sem pedig az anyjához - Tudod mit ? Igazad van. Semmi közöm hozzà. Viszont. A naplót én találtam , ezèrt engem illet. Szóval , ha nem adod ide , akkor fel is jelenthetlek lopás vádjával. . Erre mit lèpsz ? - vontam fel szemöldököm , s probàltam minél jobban felhúzni az idegeit. Amint látom ez sikerült is. .
- Semmit. Mert nem tennéd meg. - vágta rá határozottan..
- Honnan veszed , hogy nem ?
- Lena , ezt ne itt beszéljük meg , jó ? - s egy halvány pillantást vetett az ajtóban álló Adamre, aki vette az adást és elment.- Ez itt, még mindig nem jó. Gyere velem. - ragadta meg a kezem,s kifele rángatott.
- H..Hova viszel , Sean? -hangom elvékonyodott, és féltem. Elsőnek féltem Seantől oly annyira, hogy inkább az ellenkező irányba futnák, mintsem vele menjek valahova.
Egyik énem viszont, nagyon is vele akart menni. Tudni akartam, hogy hova visz, azt hogy mit akar mondani, és azt, hogy mit tesz velem. Mondjuk ez teljesen őrültség. Mégis mit tenne velem? Eszméletlen, hogy a komoly helyzetekben hülyeségre gondolok. Lena komolynak kell lenned. Ilyen egy igazi Michelle! Próbáltam győzködni magam, de semmit sem értem vele.
Leértünk az utcára, ahol megálltunk egy motor előtt. Kérdően pillantottam rá, amikor felült a járgányra, de csak intett egyet. Azt hiszem, ez azt jelentette, hogy " ne melegítsd az aszfaltot, inkább ülj be mögém" . Kételkedve bár, de beültem mellé. Kezem a bőr dzsekiére tapadt, s fészkelődni kezdtem, mivel egyáltalán nem volt kényelmes . Keze hirtelen az enyémre tapadt, amitől megborzongtam. Hogyan tud ilyen érzéseket kiváltani belőlem? Egyáltalán nem értem magam . Bőr dzsekije alá helyezte a kezem, majd hátrapillantott, és egy mosolyt varázsolt az arcára.
- Ha nem szeretnél valahol az autópályán maradni, fájó hátsóféllel, akkor belém kapaszkodsz. - az arcáról a vigyor valahogy letörölhetetlen volt. Élvezte a helyzetet, de minek..?
Elhümmögtem valamint, válaszképp, majd elindultunk. Az elején nagyon is féltem, és szorítottam a hasát, ami miatt párszor fel is szisszent. Szorosan neki voltam dőlve dzsekijének, többször is beleszippantottam erős, férfias illatába. Tetteimet követni sem tudtam, minden jött magától, mintha ez előre meg volt tervezve.
Nagyjából fél órát utazhattunk, amikor a motor hirtelen megállt. Végtagjaim meg voltak merevedre, és nehezemre esett felállni. Miután , majdhogynem elestem, amikor le akartam szállni, sikeresen megálltam a földön. Türelmesen néztem a barna hajú társamra, aki a kezét nyújtotta. Zavartan elfogadtam, majd elindultunk előre. Többször is megbotlottam, bár fogalmam sincs, miben. Annyira izgatott voltam, s egyben rettegtem , hogy az leirthatatlan. Egy kis fa házhoz értünk, hasonló volt a falumban lévő házhoz, bár mégis más volt. Valamiért ismerős is. A ház egy erdőben volt, eldugva, oly annyira, hogy senki sem találhatja meg. Lábamat óvatosan helyeztem előre, mert biztos voltam benne, hogy a következő megbotlásom már biztos, hogy maradandó károkat fog okozni bennem. Kezét egyre jobban szorítottam, amire csak kérdőn pillantott rám. Arcán megjelent egy pár nevető ránc, majd kicsit közelebb húzott magához, s megpuszilta a homlokom. Tettére meglepődtem, bár jólesett. Jólesett? Szerintem én nem vagyok magamnál. Legszívesebben eltoltam volna magamtól. De mégsem tettem.
A kis ház felé közelítve deja vu-m volt. Még mindig nem ismertem fel a házat , pedig tudom, hogy ismerem. Láttam már valahol, de még mindig nem tudom eldönteni, hogy mikor és hol.
Bal kezével fogta a jobb kezem, így az ő jobb keze rátapadt a kilincsre, viszont nem nyomta le. Várt egy pár percet, hezitált. Egy halvány mosolyt festett az arcára, majd a fülemhez hajolt.
- Azt hiszi, hogy a barátnőm vagy, szóval úgy nézz körbe, és olyan tapintatos kérdéseket tegyél fel, hogy ne jöjjön rá ki is vagy. -suttogta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Pár pillanatig lefagyva álltam, s próbáltam felfogni, hogy mit is mondott.Vajon most hova hozott? Kihez? És vajon mi lesz ezután? S tettein sem igazodok már ki. Egyszerre rémisztő, de ugyanakkor jóleső is. Rémisztő, mert pár napja ismerem, és túl sok a közelsége, de jóleső, mert valahogy vágyom arra hogy tegye ezeket. De minek vágyom én arra, hogy Sean megpusziljon? Ez abszurd dum!
A kilincset lenyomta, majd beléptünk a fa házba. Ismerős volt minden. Mind a bútor, mind az illat, egyszóval minden. Egy karosszéken egy férfi ült, talán az ötvenes éveiben járhatott. Egy bársony nadrág volt rajta, valamint egy eléggé kopott ing. Haján már meglátszott a kora, több szürke hajszála volt, mint barna. Sean egyet köhintett, mire a férfi felpillantott ránk. Arcán már megjelentek az időskorú ráncok, tekintetéből sugárzott az öröm. Ismerős volt, túlságosan is. A férfi felállt a helyéről, majd közelebb lépett hozzánk.
- Apa, bemutatom neked Lena-t, Lena , ő itt az apám. - a férfi a kezét nyújtotta, én meg valahogy mozdulni sem tudtam.. Szemben állok álmom egyik szerelőjével. Remek.
Kellemes olvasást!
u.i. a képekért bocsánatot kérek. Azt hiszem túlságosan is szexy-k. Főleg az első :3
Tina xx
Lépteimet megszaporáztam, és olyan gyorsan mentem, ahogyan csak tudtam. Utam a szemközti lakásba vezetett, hova máshova. Megálltam az ajtó előtt, próbáltam kinyitni, de nem ment. Zárva volt. Dörömbölni kezdtem, sőt már-már ordítoztam, aminek a szomszédok nem annyira örültek. . Főleg az a néni, aki elég furán méregetett. Elmotyogtam egy bocsánatot, majd tovább folytattam az előbbieket, csak egy fokkal halkabban. Lábammal rugdosni kezdtem az ajtót, közben pedig mindenkit szólítottam. Néhány perc múlva, hál'istennek, kinyílt az ajtó, és Adam állt az ajtóban. Egy laza ing volt rajta, valamint egy farmer és egy Adidas. Szemét dörzsölve kérdezte meg, hogy mégis mi a fenét akarok, maikor én nemes egyszerűséggel arrébb löktem, majd egyenesen Sean szobája felé mentem. Az ajtó zárva volt, ami miatt nem lepődtem meg. Ismét dörömbölni kezdtem, s lábammal ismét rugdosni kezdtem ajtaját.
- Nyisd már ki ezt a rohadt ajtót, mert ha nem teszed, esküszöm kirúgom! - ordítottam, mert tudtam, hogy bent van.
Adamre pillantottam, aki a falnak volt dőlve, kezét keresztbe tette, s csak röhögött. Elmotyogtam egy " Kösz a sok segítséget. Igazán megerőltetted magad!"-ot, majd ismét dörömbölni kezdtem.
- Sean nyisd már ki. Ha nem nyitod ki, akkor .. akkor..- kerestem a szavakat, amik valószinüleg elbújtak, vagy nem tudom...
- Akkor mi lesz? - gúnyt véltem felfedezni minden egyes szavában.
- Te barom állat! -üvöltöttem, majd kezemmel kétszer beleütöttem ajtajába.
Megelégeltem mindent. Erőt vettem magamon, és olyan erősen rúgtam bele az ajtóba, hogy az szó szerint kettérepedt, majd a földre esett. Adam döbbenten nézett a lehullott fa darabokra, csak úgy mint én. De most nem volt idő azt nézni, majd meg is számolni, hogy hány darabra tört szét az ajtó. Engem csak a napló érdekelt. Csak és kizárólag a napló. Lábamat csaptam a földön, és egyenesen Sean elé mentem, aki az ágyában feküdt, és nézte a tévéjét, amit én természetesen elálltam.
- Odébb mennél? Megy a meccs, és nézni szeretném.
- Én is szeretnék sok mindent. Most, jelenleg egy eléggé jó állapotban lévő naplót, ami a kilencvenes években tűnt el, és én egy pár napja rátaláltam. Na fürgén. Nincs idő semmire, mert nekem Most, és Azonnal szükségem van rá. -hadartam el mondani valómat, amire csak egy gúnyos mosolyt kaptam. - Nem, Sean ez nem vicces, mert szükségem van rá!-ordítottam az arcába, de még mindig nem mozdult meg.
- Minek? Az anyámé volt. Mi közöd van neked az Én anyámhoz? Jóformán semmi. Akkor meg miért követeled azt, ami az én tulajdonom? -állt fel, majd a szemembe nézett.
- Mert.. mert..- oké hàt mit is lehet ilyen helyzetben mondani. Igaza van. Semmi közöm sem a naplóhoz sem pedig az anyjához - Tudod mit ? Igazad van. Semmi közöm hozzà. Viszont. A naplót én találtam , ezèrt engem illet. Szóval , ha nem adod ide , akkor fel is jelenthetlek lopás vádjával. . Erre mit lèpsz ? - vontam fel szemöldököm , s probàltam minél jobban felhúzni az idegeit. Amint látom ez sikerült is. .
- Semmit. Mert nem tennéd meg. - vágta rá határozottan..
- Honnan veszed , hogy nem ?
- Lena , ezt ne itt beszéljük meg , jó ? - s egy halvány pillantást vetett az ajtóban álló Adamre, aki vette az adást és elment.- Ez itt, még mindig nem jó. Gyere velem. - ragadta meg a kezem,s kifele rángatott.
- H..Hova viszel , Sean? -hangom elvékonyodott, és féltem. Elsőnek féltem Seantől oly annyira, hogy inkább az ellenkező irányba futnák, mintsem vele menjek valahova.
Egyik énem viszont, nagyon is vele akart menni. Tudni akartam, hogy hova visz, azt hogy mit akar mondani, és azt, hogy mit tesz velem. Mondjuk ez teljesen őrültség. Mégis mit tenne velem? Eszméletlen, hogy a komoly helyzetekben hülyeségre gondolok. Lena komolynak kell lenned. Ilyen egy igazi Michelle! Próbáltam győzködni magam, de semmit sem értem vele.Leértünk az utcára, ahol megálltunk egy motor előtt. Kérdően pillantottam rá, amikor felült a járgányra, de csak intett egyet. Azt hiszem, ez azt jelentette, hogy " ne melegítsd az aszfaltot, inkább ülj be mögém" . Kételkedve bár, de beültem mellé. Kezem a bőr dzsekiére tapadt, s fészkelődni kezdtem, mivel egyáltalán nem volt kényelmes . Keze hirtelen az enyémre tapadt, amitől megborzongtam. Hogyan tud ilyen érzéseket kiváltani belőlem? Egyáltalán nem értem magam . Bőr dzsekije alá helyezte a kezem, majd hátrapillantott, és egy mosolyt varázsolt az arcára.
- Ha nem szeretnél valahol az autópályán maradni, fájó hátsóféllel, akkor belém kapaszkodsz. - az arcáról a vigyor valahogy letörölhetetlen volt. Élvezte a helyzetet, de minek..?
Elhümmögtem valamint, válaszképp, majd elindultunk. Az elején nagyon is féltem, és szorítottam a hasát, ami miatt párszor fel is szisszent. Szorosan neki voltam dőlve dzsekijének, többször is beleszippantottam erős, férfias illatába. Tetteimet követni sem tudtam, minden jött magától, mintha ez előre meg volt tervezve.
Nagyjából fél órát utazhattunk, amikor a motor hirtelen megállt. Végtagjaim meg voltak merevedre, és nehezemre esett felállni. Miután , majdhogynem elestem, amikor le akartam szállni, sikeresen megálltam a földön. Türelmesen néztem a barna hajú társamra, aki a kezét nyújtotta. Zavartan elfogadtam, majd elindultunk előre. Többször is megbotlottam, bár fogalmam sincs, miben. Annyira izgatott voltam, s egyben rettegtem , hogy az leirthatatlan. Egy kis fa házhoz értünk, hasonló volt a falumban lévő házhoz, bár mégis más volt. Valamiért ismerős is. A ház egy erdőben volt, eldugva, oly annyira, hogy senki sem találhatja meg. Lábamat óvatosan helyeztem előre, mert biztos voltam benne, hogy a következő megbotlásom már biztos, hogy maradandó károkat fog okozni bennem. Kezét egyre jobban szorítottam, amire csak kérdőn pillantott rám. Arcán megjelent egy pár nevető ránc, majd kicsit közelebb húzott magához, s megpuszilta a homlokom. Tettére meglepődtem, bár jólesett. Jólesett? Szerintem én nem vagyok magamnál. Legszívesebben eltoltam volna magamtól. De mégsem tettem.
A kis ház felé közelítve deja vu-m volt. Még mindig nem ismertem fel a házat , pedig tudom, hogy ismerem. Láttam már valahol, de még mindig nem tudom eldönteni, hogy mikor és hol.
Bal kezével fogta a jobb kezem, így az ő jobb keze rátapadt a kilincsre, viszont nem nyomta le. Várt egy pár percet, hezitált. Egy halvány mosolyt festett az arcára, majd a fülemhez hajolt.
- Azt hiszi, hogy a barátnőm vagy, szóval úgy nézz körbe, és olyan tapintatos kérdéseket tegyél fel, hogy ne jöjjön rá ki is vagy. -suttogta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Pár pillanatig lefagyva álltam, s próbáltam felfogni, hogy mit is mondott.Vajon most hova hozott? Kihez? És vajon mi lesz ezután? S tettein sem igazodok már ki. Egyszerre rémisztő, de ugyanakkor jóleső is. Rémisztő, mert pár napja ismerem, és túl sok a közelsége, de jóleső, mert valahogy vágyom arra hogy tegye ezeket. De minek vágyom én arra, hogy Sean megpusziljon? Ez abszurd dum!
A kilincset lenyomta, majd beléptünk a fa házba. Ismerős volt minden. Mind a bútor, mind az illat, egyszóval minden. Egy karosszéken egy férfi ült, talán az ötvenes éveiben járhatott. Egy bársony nadrág volt rajta, valamint egy eléggé kopott ing. Haján már meglátszott a kora, több szürke hajszála volt, mint barna. Sean egyet köhintett, mire a férfi felpillantott ránk. Arcán már megjelentek az időskorú ráncok, tekintetéből sugárzott az öröm. Ismerős volt, túlságosan is. A férfi felállt a helyéről, majd közelebb lépett hozzánk.
- Apa, bemutatom neked Lena-t, Lena , ő itt az apám. - a férfi a kezét nyújtotta, én meg valahogy mozdulni sem tudtam.. Szemben állok álmom egyik szerelőjével. Remek.
2014. július 4., péntek
Hatodik lépés a titok nyitja felé
Sziasztok. S készen lett a Hatodik Lépés is. Nos ez egy kicsit fura lett, de azért remélem tetszeni fog nektek. Jó olvasást, és hagyjatok magatok után nyomot. <3
Tina xx
Az ajtó előtt megtorpantam, s kételkedni kezdtem. Bemenjek-e, vagy sem? Csak ez járt a fejemben. Már csak azon veszem észre magam, hogy lenyomom a kilincset, és belépek. Sean érthetetlenül figyelt engem. A naplót ledobtam az ágyára, majd egy fura arc kifejezéssel, szóra nyitottam a számat.
-Hogy.. hogy hívják apukádat?-hangom jobban akadozott mint valaha.
-Mit érdekel az téged?- vonta fel szemöldökét.
-Csak mondd el!-kiáltottam el magam hisztérikusan.
-És ha nem, akkor mi lesz? Lena, ez a te dolgod. Te kell kiderítsd!-állt fel az ágyából, s egyre jobban közelített felém. Derekamnál fogva az ajtóhoz taszított, s homlokát az enyémnek döntötte. - De tudod mit? Segítek! Úgy hívják, ahogy olvastad az előbb a naplóban.
-Ho..hogyan?
-Szerintem rájöttél te már arra ,hogy miként, és hogy hogyan is történt ez az egész. Csak gondolkozz egy keveset. De.. segítsek?-kezével végigsimította arcomat, ami miatt gyomrom összerándult.
Fejemmel automatikusan bólogatni kezdtem, bár fogalmam sincs, hogy miért. Ajkai rohamosan közelítettek az enyémhez, kezével pedig szorosan magához húzott. Legszívesebben ellöktem volna, de nem ment. Alsó ajkamat harapdálta, ami miatt kissé felszisszentem. Derekamnál fogva felemelt, minek következőében én a lábam dereka köré fontam.
Miért teszem ezt? És ő miért teszi ezt? Megértem, hogy segíteni akar, de így hogyan segítene már?
Csak azon veszem észre magam, hogy lerak az ágyra,s a nyakamat szívja . A fájdalom miatt egy eléggé hangos nyögés hagyta el a számat, s a szemeim kikerekedtek.
Képek villantak be, melyektől megrémültem.
Egy fiatal férfi futott, a kezében egy mózeskosárral, valamint benne egy kisbabával. A kisbaba sírt, oly annyira, mintha a halálán lett volna. A férfi futott, a tőle telhető leggyorsabban.
-Nem menekülhettek!-üvöltötte egy női hang, majd előjött egy kép is. De.. a kép.. a nő.. pont ugyan olyan volt , mint én. Haja szőke, válláig ért, szeme mogyóróbarna, és a hangja is teljesen ugyanolyan volt mint az enyém.
A férfi hirtelen megfordult s a lány szemébe nézett. Tengerkék szeméből csak úgy sugárzott az, hogy nem akarja bántani a lányt, és csak azért menekült, hogy a lánynak legyen jobb. Arcvonalai lassacskán bár, de kezdtek kirajzolódni , így a homály már nem annyira fedte tökéletes arcát... Miről beszélek? Sean és a tökéletessé? Hagyjuk már...
-Tedd le azt a gyereket.-emelkedett fel a nő a levegőbe .
Sean.. vagyis Rich szaladni kezdett egyenesen az erdőbe, majd megállt egy kis fa háznál. A kisfiúval együtt bement a házba, majd a kosarat lerakta . Az ajtót bezárta, majd nekidőlt. Szép lassan leült a földre, s fejét kezébe temette. Hajába túrt, így barna tincsei összekócolódtak fején. Kék szemei csillogtak, és felnézett a kosárra. Erőt vett magán, majd felállt, s az ágyhoz ment. Kivette a kisfiút a kosárból, majd felemelte. Sírni már nem sírt, kissé mosolyogva kapálódzott. A fiatal apa szorosan magához ölelte a kis srácot, aki eközben már nem mocorgott édesapja ölében, hanem lenyugodott.
Az ajtón kopogtak, ami miatt teljesen megrémültem. Bár a teleport képességemnek-azt hiszem, bár fogalmam sincs, hogyan is nevezik azt a képességet, ahogy a gondolatnak köszönhetően egyik helyről a másikra teleportálhatok-, átmentem az ajtó túloldalára. Ismét az a nő volt, azaz Mary-Jane. Hosszú , szőke haja a vállára volt engedve, hosszú barna köpenye alól, épp hogy kilátszott türkiz ruhája. Szemei pedig nem izzottak, hanem ismét elnyerték eredeti színüket.
-Rich kérlek engedj be!-üvöltötte, bár hangja összecsuklott, s könnyei záporoztak.
Tekintetem Rich és Mary-Jane közt cikázott. Láttam egy apát, mely meg akarta védeni a fiát, és láttam egy anyát, aki a fiát szerette volna.
Szemeim hirtelen kipattantak, s felugrottam. Testem tiszta víz volt, s a saját szobámban voltam. De.. nem ..? Akkor meg.. oké, lehet, hogy csak álom volt az is. Leszálltam az ágyamról, bár ez inkább rossz döntés volt. Szédülni kezdtem, az egyensúlyomat is elveszítettem. Megkapaszkodtam egy szekrényben, s mélyeket lélegeztem. Miután már nem annyira imbolyogtam, rápillantottam a telefonomra, mely reggeli hét órát mutatott. Elővettem a szekrényből egy törülközőt, valamint a mai napra szánt ruhát. Kicsit csoszogva , de bevánszorogtam a fürdőnkbe, majd tíz perc alatt lezuhanyoztam. Miután átöltöztem, s elintéztem a hajam, bepakoltam a táskám, és felvettem a cipőm. Az órámra pillantottam, mely fél nyolc mutatott, így bementem újdonsült barátném szobájába, majd felébresztettem. Szemeit ki sem nyitotta, csak épp megpróbált bólogatni, s motyogott annyit, hogy "oké oké tíz percet várj" . Szemeimet forgatva hagytam el a szobáját, majd elindultam a suliba. Telefonomba helyeztem a fül hallgatóm, és hallgattam a zenét.
Talán ez az álom egy jel lehetett. Egy jel, mely azt jelenti, hogy nem szabad a közelébe menjek. Most már egészen biztos vagyok benne, hogy ő Mary Jane és Rich fia, és így már érthető a viselkedése is. Valamennyire. Bár azt nem értem, hogy egyik pillanatban nagyon is segítene, bár a másikban meg eléggé undok, sőt felfoghatatlan a viselkedése.
Az iskolába érve ledobtam magam a helyemre, egy másik zenét indítottam be a telefonomon, és vártam. Türelmesen vártam. Vártam, ameddig meg nem jön Sean, valamint barátném, aki valószínű, hogy elaludt, valamint a tanárt. Nyolckor rohantak be a diákok, s ekkor vettem i a fül hallgatót a fülemből. Reménykedtem, hogy mihamarabb megérkezik, bár nem tudom, hogy mi okom volt rá, hogy reménykedjek. Néhány perc múlva a tanár lépett be, majd becsukta maga mögött az ajtót. Leült a katedra elé, majd kinyitotta a naplót. Kezeimet tördelve vártam, hogy végre megérkezzen, de nem így történt. Leila épp egy perccel a tanár bejövetele után jött be, sűrű bocsánat kérés után, leült az előttem lévő padra. Egy halvány mosolyt küldtem felé, mire átnyújtott, egy kicsi papirfecnit.
" Sean hol van?"
Kérdésére elmosolyodtam, s nemlegesen bólintottam, hogy fogalmam sincs.
A tanár épp hozzámért, amikor unottan felemeltem a kezem, s elmotyogtam egy "jelen"-t, majd vártam. Még mindig vártam. A tanár Sean-hez ért, majd kérdően pillantott fel, amikor nem válaszolt senki.
-Mr. O"Brian merre van?-kérdezte.
Senki sem válaszolt. Mindenki lapult a saját helyén, s kerülte a tanárral a szem kontaktust.
-Első hiányzás. Ha így folytatja, talán a második félévet már nem önökkel folytatja
A tanár feladta a leckét, amit én természetesen jegyzeteltem. Órák végeztével, megkerestem Leilát, s haza siettünk .
Otthon , ameddig Leila az ebédet készítette, addig én a szobába mentem. Táskámat ledobtam az egyik sarokba, majd elengedtem magam , s beleestem az ágyba. Becsuktam a szemem , s felidéztem az eddig történteket. Minden annyira furcsa volt, és különös. Talán az egész életemet megváltoztatta ez a kis napló.. Napló.. A napló.. Az a napló, ami fogalmam sincs, hogy merre van.
Szemeimet kinyitottam,s felugrottam. HOL VAN A NAPLÓ?
Tina xx
Az ajtó előtt megtorpantam, s kételkedni kezdtem. Bemenjek-e, vagy sem? Csak ez járt a fejemben. Már csak azon veszem észre magam, hogy lenyomom a kilincset, és belépek. Sean érthetetlenül figyelt engem. A naplót ledobtam az ágyára, majd egy fura arc kifejezéssel, szóra nyitottam a számat.
-Hogy.. hogy hívják apukádat?-hangom jobban akadozott mint valaha.
-Mit érdekel az téged?- vonta fel szemöldökét.
-Csak mondd el!-kiáltottam el magam hisztérikusan.
-És ha nem, akkor mi lesz? Lena, ez a te dolgod. Te kell kiderítsd!-állt fel az ágyából, s egyre jobban közelített felém. Derekamnál fogva az ajtóhoz taszított, s homlokát az enyémnek döntötte. - De tudod mit? Segítek! Úgy hívják, ahogy olvastad az előbb a naplóban.
-Ho..hogyan?
-Szerintem rájöttél te már arra ,hogy miként, és hogy hogyan is történt ez az egész. Csak gondolkozz egy keveset. De.. segítsek?-kezével végigsimította arcomat, ami miatt gyomrom összerándult.
Fejemmel automatikusan bólogatni kezdtem, bár fogalmam sincs, hogy miért. Ajkai rohamosan közelítettek az enyémhez, kezével pedig szorosan magához húzott. Legszívesebben ellöktem volna, de nem ment. Alsó ajkamat harapdálta, ami miatt kissé felszisszentem. Derekamnál fogva felemelt, minek következőében én a lábam dereka köré fontam.
Miért teszem ezt? És ő miért teszi ezt? Megértem, hogy segíteni akar, de így hogyan segítene már?
Csak azon veszem észre magam, hogy lerak az ágyra,s a nyakamat szívja . A fájdalom miatt egy eléggé hangos nyögés hagyta el a számat, s a szemeim kikerekedtek.
Képek villantak be, melyektől megrémültem.
Egy fiatal férfi futott, a kezében egy mózeskosárral, valamint benne egy kisbabával. A kisbaba sírt, oly annyira, mintha a halálán lett volna. A férfi futott, a tőle telhető leggyorsabban.
-Nem menekülhettek!-üvöltötte egy női hang, majd előjött egy kép is. De.. a kép.. a nő.. pont ugyan olyan volt , mint én. Haja szőke, válláig ért, szeme mogyóróbarna, és a hangja is teljesen ugyanolyan volt mint az enyém.
A férfi hirtelen megfordult s a lány szemébe nézett. Tengerkék szeméből csak úgy sugárzott az, hogy nem akarja bántani a lányt, és csak azért menekült, hogy a lánynak legyen jobb. Arcvonalai lassacskán bár, de kezdtek kirajzolódni , így a homály már nem annyira fedte tökéletes arcát... Miről beszélek? Sean és a tökéletessé? Hagyjuk már...
-Tedd le azt a gyereket.-emelkedett fel a nő a levegőbe .
Sean.. vagyis Rich szaladni kezdett egyenesen az erdőbe, majd megállt egy kis fa háznál. A kisfiúval együtt bement a házba, majd a kosarat lerakta . Az ajtót bezárta, majd nekidőlt. Szép lassan leült a földre, s fejét kezébe temette. Hajába túrt, így barna tincsei összekócolódtak fején. Kék szemei csillogtak, és felnézett a kosárra. Erőt vett magán, majd felállt, s az ágyhoz ment. Kivette a kisfiút a kosárból, majd felemelte. Sírni már nem sírt, kissé mosolyogva kapálódzott. A fiatal apa szorosan magához ölelte a kis srácot, aki eközben már nem mocorgott édesapja ölében, hanem lenyugodott.
Az ajtón kopogtak, ami miatt teljesen megrémültem. Bár a teleport képességemnek-azt hiszem, bár fogalmam sincs, hogyan is nevezik azt a képességet, ahogy a gondolatnak köszönhetően egyik helyről a másikra teleportálhatok-, átmentem az ajtó túloldalára. Ismét az a nő volt, azaz Mary-Jane. Hosszú , szőke haja a vállára volt engedve, hosszú barna köpenye alól, épp hogy kilátszott türkiz ruhája. Szemei pedig nem izzottak, hanem ismét elnyerték eredeti színüket.
-Rich kérlek engedj be!-üvöltötte, bár hangja összecsuklott, s könnyei záporoztak.
Tekintetem Rich és Mary-Jane közt cikázott. Láttam egy apát, mely meg akarta védeni a fiát, és láttam egy anyát, aki a fiát szerette volna.
Talán ez az álom egy jel lehetett. Egy jel, mely azt jelenti, hogy nem szabad a közelébe menjek. Most már egészen biztos vagyok benne, hogy ő Mary Jane és Rich fia, és így már érthető a viselkedése is. Valamennyire. Bár azt nem értem, hogy egyik pillanatban nagyon is segítene, bár a másikban meg eléggé undok, sőt felfoghatatlan a viselkedése.
Az iskolába érve ledobtam magam a helyemre, egy másik zenét indítottam be a telefonomon, és vártam. Türelmesen vártam. Vártam, ameddig meg nem jön Sean, valamint barátném, aki valószínű, hogy elaludt, valamint a tanárt. Nyolckor rohantak be a diákok, s ekkor vettem i a fül hallgatót a fülemből. Reménykedtem, hogy mihamarabb megérkezik, bár nem tudom, hogy mi okom volt rá, hogy reménykedjek. Néhány perc múlva a tanár lépett be, majd becsukta maga mögött az ajtót. Leült a katedra elé, majd kinyitotta a naplót. Kezeimet tördelve vártam, hogy végre megérkezzen, de nem így történt. Leila épp egy perccel a tanár bejövetele után jött be, sűrű bocsánat kérés után, leült az előttem lévő padra. Egy halvány mosolyt küldtem felé, mire átnyújtott, egy kicsi papirfecnit.
" Sean hol van?"
Kérdésére elmosolyodtam, s nemlegesen bólintottam, hogy fogalmam sincs.
A tanár épp hozzámért, amikor unottan felemeltem a kezem, s elmotyogtam egy "jelen"-t, majd vártam. Még mindig vártam. A tanár Sean-hez ért, majd kérdően pillantott fel, amikor nem válaszolt senki.
-Mr. O"Brian merre van?-kérdezte.
Senki sem válaszolt. Mindenki lapult a saját helyén, s kerülte a tanárral a szem kontaktust.
-Első hiányzás. Ha így folytatja, talán a második félévet már nem önökkel folytatja
A tanár feladta a leckét, amit én természetesen jegyzeteltem. Órák végeztével, megkerestem Leilát, s haza siettünk .
Otthon , ameddig Leila az ebédet készítette, addig én a szobába mentem. Táskámat ledobtam az egyik sarokba, majd elengedtem magam , s beleestem az ágyba. Becsuktam a szemem , s felidéztem az eddig történteket. Minden annyira furcsa volt, és különös. Talán az egész életemet megváltoztatta ez a kis napló.. Napló.. A napló.. Az a napló, ami fogalmam sincs, hogy merre van.
Szemeimet kinyitottam,s felugrottam. HOL VAN A NAPLÓ?
2014. június 22., vasárnap
Ötödik lépés a titok nyitja felé
Sziasztok. Kész is lett az ötödik lépés. Erről a részről, hát nem is tudom mi a véleményem. Olyan, mint gy gimis lány napjai, lehet hogy egy kicsit zavaros.. De nem is szaporítom a szót, és mondjátok el az őszinte véleményeteket. A következő rész a jövő hét közepére várható.
Kellemes olvasást!
Testem tiszta víz volt, s reszkettem. Remegve ragadtam meg telefonom, mely hajnali hat órát mutatott. Automatikusan , meg sem gondolva azt, hogy még lenne bő egy órám,amit alvással tölthetek, felkeltem, megragadtam két törülközőt, s a közös fürdő felé vettem az irányt, mely hát nem épp az én szobám mellett volt. Sietősre vettem a dolgot, így hamar beértem a fürdőbe .Levettem magamról a pizsamámat, s végignéztem testemen... Szemeim kikerekedtek, s hitetlenkedve álltam . Testem kék-zöld foltokkal volt tele.. Hasam is görcsölni kezdett, s éreztem, hogy nem bírom sokáig. Elvánszorogtam a zuhany kabinig, majd bele is másztam. Megengedtem a hideg vizet, s engedtem, hogy folyjon végig testemen. Bár a víz tényleg hideg volt, nem érdekelt. Azt akartam, hogy a fájdalom elmúljon,s ebben a hideg víz segített. De nem egészen. A fájdalom lehet , hogy enyhült, de nem teljesen. Még mindig éreztem, bár nem annyira erősen. És a kék foltok nagyon csúnyák voltak.
Pár perc ázás után, remegve nyúltam törülközőm felé, s alaposan megtörülköztem, majd magam köré csavartam a törülközőt , hogy még véletlenül se látszodjon semmi ki. Átszaladtam a nappalin, egyenesen a szobámba. Előkerestem egy hosszú ujjú inget, valamint egy farmert, hogy eltakarjam a sebeimet. Bár nem épp így kell menni egy suli kezdésre... de nincs mit tenni. Felvettem egy átlátszó zoknit, valamint előkészitettem egy balett cipőt, amely megy a szettemhez.
Elvettem a táskámat, melybe beleraktam egy füzetet, valamint egy tollat, mellyel jegyzetelni tudok. Az órámra pillantottam, mely hét órát mutatott. Erőt vettem magamon, s a konyhába vánszorogtam, mivel a gyomrom már egy ideje már fáj. A konyha még eléggé üres volt, és nem kaptam benne semmi ehetőt. A kávé mellett döntöttem, így odaraktam egy adagot főzni. Leültem az asztal mellé a székre, s arcomat kezembe temettem. Lábamon feszült a farmer s a fájdalom kezdett erősödni, bár én nem álltam fel. Ha felállok, akkor talán még jobban fog fájni, és azt nem kockáztattam meg.
Az ajtó nyílt, majd kilépett Leila, s közben szemét dörzsölte. Ha nem tudtam volna, hogy a tegnap este hamar lefeküdt, azt hittem volna, hogy másnapos. Ledobta magát mellém, s a fejét lehajtotta az asztalra.
-Minden oké?-kérdeztem tőle, bár ez eléggé hülye kérdés volt.
-Persze, csak még aludnék egy hónapot. -fújta ki a levegőt.
Választ nem adtam, csak nagy nehezen felálltam, s elővettem két poharat, melybe beletöltöttem a kávét.
-Cukorral vagy anélkül?-hangom kissé vékony volt. Alig tudtam megszólalni a fájdalomtól.
-Nélkül. -motyogta alig hallhatóan.
Elkészítettem a saját kávémat, majd az övét elé nyomtam, én pedig nekidőltem a konyha szekrénynek. Miután mindketten elfogyasztottuk a sajátunkat, visszamentünk a szobánkba. Én felkaptam a kiválasztott cipőt, s kifésültem a hajam. Miután szőke hajam copfba kötöttem , felvettem a táskámat, kimentem az ebédlőbe, és ott vártam Ley-t. Pár perc után, már egy eléggé tűrhető kinézetű lányt pillantottam meg. Egy eléggé fáradt pillantással jelezte, hogy mehetünk. Kinyitottam az ajtót, majd előre engedtem. Miután ellenőriztem, hogy az ajtót biztos bezártam-e, megfordultam,s egy sráccal találtam szembe magam. Adam két puszival üdvözölt, ami , megmondom őszintén, elég furán jött. Sean.. nos, hát Sean nem volt itt. Bár nem is tudom, hogy miért érdekel, hogy itt van, vagy sem.Talán azért, mert lehetséges, hogy sok köze van a sebeimhez? Fogalmam sincs
Az iskola nagyjából tíz percre lehetett, így nem autóval mentünk, hanem gyalog. Mikor odaértünk, bementünk az udvarra, s türelmesen megvártuk , amíg megkezdődik. Nos ez be is következett. Az igazgató, majd végül az aligazgató is elmondta nekünk, hogy nagyon örülnek, hogy ennyi diákjuk lett idén. Gondolom ezt azért is mondták, mivel az egyetemen-mivel ez egyetem, csak a megszokás teszi azt, hogy iskolának hívom.. végül is ez is iskola- több szak is indult, pontosabban öt. S minden szakon nagyjából negyven személy van.
Miután az igazgatók befejezték a nagyjából egy órás mondandójukat, mindenki megkereste az osztályát, valamint az osztály főnökét. Miután bementünk, lehet foglaltunk, s megvártuk , ameddig bejön az osztályfőnök. Amúgy , megjegyzem, ez az egyetem teljesen más. Nem olyan , mint a többi, hogy csak azokra az órákra mész be, melyekre akarsz, hanem mindre kötelező. Ezért sem kedvelem ezt az egyetemet, viszont csak erre vettek fel.
A tanár névsort kezdett olvasni. Negyvenen voltunk, ami hát, nem kevés szám.
-Sean O'Brian?- az osztályfőnök hangja megrémisztett.
Az ajtó nyílott, majd belépett Sean. Arca kissé kómás volt, s haja enyhén össze volt kócolódva, mely belelógott szemeibe. Tekintetünk találkozott, mire én félrepillantottam.
-Elnézést. -motyogta.
-Üljön le Miss . Michaelle mellé. -utasította a tanár, mire ismét felém pillantott, és a mellettem lévő üres helyre.
Elrugaszkodott, majd elindult felém. Tekintetemmel a földet pásztáztam, s próbáltam nem arra figyelni, hogy épp leül mellém. Testem remegni kezdett, sőt szorongtam is. Lábam fájni kezdett, mire odakaptam. Nem! Nem láthatja meg! Hisz, ő előre megmondta. És, én nem hallgattam rá. De, most már mindegy, nem? Csak, meg ne tudja senki.
A tanár épp a szabályokat olvasta fel, amikor egy kéz tapadt combomra. Halkan felszisszentem, és felé fordultam.
-Megmondtam. -sóhajtott felvont szemöldökkel.
-Nem érdekel. -húztam el a számat, s próbáltam az órára figyelni.
-Jobban kéne magadra vigyáznod. Sőt, a könyvet is el kéne dobjad..-kezdett volna bele monológjába, de félbeszakítottam.
-Te ugye most csak viccelsz? Végül is, találtam, úgyhogy az enyém. És neked, hozzá semmi közöd nincs. Oké? -emeltem ki jó néhány szót, kissé hangosabban, a kelleténél. Bár a tanár nem hallotta meg.
Az óra végéig hozzá sem szólta, sőt akkor sem, amikor ő akart mondani valamit. Miután megkaptuk a könyveket, megvártam Leila-t, s hazasiettünk. Útközben hozzá sem szóltam, próbáltam nem elszólni magam. Miután hazaértünk, bementem a szobámba, magamra zártam az ajtót, s elővettem a naplót. Pár másodpercig hezitáltam, de utána kinyitottam. Megkerestem azt a részt, ahol tartottam, s olvasni kezdtem.
1990. november 21.
Alig tudok mozogni. Érzem, hogy az erőm rohamosan fogy s bármelyik pillanatban meghalhatok. Utolsó perceimbe, talán, ebbe a kis naplóba írok. Egy hete, ha jól számolom, meg akartak erőszakolni. Ellenkeztem, s szerencsémre nem történt meg. Viszont, fogva tartóm megvert. Ezt olyan szinten, hogy alig tudom mozgatni a lábam, tele van sebekkel, valamint két-zöld foltokkal. Mozogni is alig tudtam, a fájdalomtól meg persze ordítani, de egy hang sem jött ki a torkomon. Viszont, nagyjából két napja, a házba érkezett egy srác . Nagyjából velem egyidős lehetett, Rich O'brian. Neki köszönhetem, hogy még élek.
Szívem a torkomban dobogott, s próbáltam felfogni az olvasottakat. Rick O'BRIAN. Miért ismerős ez a család név? T..Talán.. talán mégis igaz volt az álom? Vagyis.. Sean O'Brian. És Rich O'Brian volt az a srác..
Felugrottam az ágyamból, majd kinyitottam az ajtót. A naplóval a kezemmel rohantam át az egész lakáson. Leila kérdően nézett rám, de nem érdekelt. Végigcsúsztam a kicsi folyosón, s kinyitottam a lakásunk ajtaját. Az ajtót be sem csuktam , csak átfutottam a szemközti lakásba. Az ajtó zárva volt . Kopogtam egyszer, majd még egyszer, majd még egyszer. A zár kattogott, majd nyílott az ajtó. Adam nyitott ajtót, mire én, meg sem várva, hogy beenged, vagy sem, bementem.
-Sean, hol van?-hangom sokkal jobban akadozott, mint amennyire elképzeltem.
-A második szoba, balra, de miért..? -meg sem vártam, hogy ki mondja teljesen, máris rohantam a szoba felé.
Az ajtó előtt megtorpantam, s kételkedni kezdtem. Bemenjek-e, vagy sem? Csak ez járt a fejemben. Már csak azon veszem észre magam, hogy lenyomom a kilincset, és belépek. Sean érthetetlenül figyelt engem. A naplót ledobtam az ágyára, majd egy fura arc kifejezéssel, szóra nyitottam a számat.
-Hogy.. hogy hívják apukádat?
Kellemes olvasást!
Testem tiszta víz volt, s reszkettem. Remegve ragadtam meg telefonom, mely hajnali hat órát mutatott. Automatikusan , meg sem gondolva azt, hogy még lenne bő egy órám,amit alvással tölthetek, felkeltem, megragadtam két törülközőt, s a közös fürdő felé vettem az irányt, mely hát nem épp az én szobám mellett volt. Sietősre vettem a dolgot, így hamar beértem a fürdőbe .Levettem magamról a pizsamámat, s végignéztem testemen... Szemeim kikerekedtek, s hitetlenkedve álltam . Testem kék-zöld foltokkal volt tele.. Hasam is görcsölni kezdett, s éreztem, hogy nem bírom sokáig. Elvánszorogtam a zuhany kabinig, majd bele is másztam. Megengedtem a hideg vizet, s engedtem, hogy folyjon végig testemen. Bár a víz tényleg hideg volt, nem érdekelt. Azt akartam, hogy a fájdalom elmúljon,s ebben a hideg víz segített. De nem egészen. A fájdalom lehet , hogy enyhült, de nem teljesen. Még mindig éreztem, bár nem annyira erősen. És a kék foltok nagyon csúnyák voltak.
Pár perc ázás után, remegve nyúltam törülközőm felé, s alaposan megtörülköztem, majd magam köré csavartam a törülközőt , hogy még véletlenül se látszodjon semmi ki. Átszaladtam a nappalin, egyenesen a szobámba. Előkerestem egy hosszú ujjú inget, valamint egy farmert, hogy eltakarjam a sebeimet. Bár nem épp így kell menni egy suli kezdésre... de nincs mit tenni. Felvettem egy átlátszó zoknit, valamint előkészitettem egy balett cipőt, amely megy a szettemhez.
Elvettem a táskámat, melybe beleraktam egy füzetet, valamint egy tollat, mellyel jegyzetelni tudok. Az órámra pillantottam, mely hét órát mutatott. Erőt vettem magamon, s a konyhába vánszorogtam, mivel a gyomrom már egy ideje már fáj. A konyha még eléggé üres volt, és nem kaptam benne semmi ehetőt. A kávé mellett döntöttem, így odaraktam egy adagot főzni. Leültem az asztal mellé a székre, s arcomat kezembe temettem. Lábamon feszült a farmer s a fájdalom kezdett erősödni, bár én nem álltam fel. Ha felállok, akkor talán még jobban fog fájni, és azt nem kockáztattam meg.
Az ajtó nyílt, majd kilépett Leila, s közben szemét dörzsölte. Ha nem tudtam volna, hogy a tegnap este hamar lefeküdt, azt hittem volna, hogy másnapos. Ledobta magát mellém, s a fejét lehajtotta az asztalra.
-Minden oké?-kérdeztem tőle, bár ez eléggé hülye kérdés volt.
-Persze, csak még aludnék egy hónapot. -fújta ki a levegőt.
Választ nem adtam, csak nagy nehezen felálltam, s elővettem két poharat, melybe beletöltöttem a kávét.
-Cukorral vagy anélkül?-hangom kissé vékony volt. Alig tudtam megszólalni a fájdalomtól.
-Nélkül. -motyogta alig hallhatóan.
Elkészítettem a saját kávémat, majd az övét elé nyomtam, én pedig nekidőltem a konyha szekrénynek. Miután mindketten elfogyasztottuk a sajátunkat, visszamentünk a szobánkba. Én felkaptam a kiválasztott cipőt, s kifésültem a hajam. Miután szőke hajam copfba kötöttem , felvettem a táskámat, kimentem az ebédlőbe, és ott vártam Ley-t. Pár perc után, már egy eléggé tűrhető kinézetű lányt pillantottam meg. Egy eléggé fáradt pillantással jelezte, hogy mehetünk. Kinyitottam az ajtót, majd előre engedtem. Miután ellenőriztem, hogy az ajtót biztos bezártam-e, megfordultam,s egy sráccal találtam szembe magam. Adam két puszival üdvözölt, ami , megmondom őszintén, elég furán jött. Sean.. nos, hát Sean nem volt itt. Bár nem is tudom, hogy miért érdekel, hogy itt van, vagy sem.
Az iskola nagyjából tíz percre lehetett, így nem autóval mentünk, hanem gyalog. Mikor odaértünk, bementünk az udvarra, s türelmesen megvártuk , amíg megkezdődik. Nos ez be is következett. Az igazgató, majd végül az aligazgató is elmondta nekünk, hogy nagyon örülnek, hogy ennyi diákjuk lett idén. Gondolom ezt azért is mondták, mivel az egyetemen-mivel ez egyetem, csak a megszokás teszi azt, hogy iskolának hívom.. végül is ez is iskola- több szak is indult, pontosabban öt. S minden szakon nagyjából negyven személy van.
Miután az igazgatók befejezték a nagyjából egy órás mondandójukat, mindenki megkereste az osztályát, valamint az osztály főnökét. Miután bementünk, lehet foglaltunk, s megvártuk , ameddig bejön az osztályfőnök. Amúgy , megjegyzem, ez az egyetem teljesen más. Nem olyan , mint a többi, hogy csak azokra az órákra mész be, melyekre akarsz, hanem mindre kötelező. Ezért sem kedvelem ezt az egyetemet, viszont csak erre vettek fel.
A tanár névsort kezdett olvasni. Negyvenen voltunk, ami hát, nem kevés szám.
-Sean O'Brian?- az osztályfőnök hangja megrémisztett.
Az ajtó nyílott, majd belépett Sean. Arca kissé kómás volt, s haja enyhén össze volt kócolódva, mely belelógott szemeibe. Tekintetünk találkozott, mire én félrepillantottam.
-Elnézést. -motyogta.
-Üljön le Miss . Michaelle mellé. -utasította a tanár, mire ismét felém pillantott, és a mellettem lévő üres helyre.
Elrugaszkodott, majd elindult felém. Tekintetemmel a földet pásztáztam, s próbáltam nem arra figyelni, hogy épp leül mellém. Testem remegni kezdett, sőt szorongtam is. Lábam fájni kezdett, mire odakaptam. Nem! Nem láthatja meg! Hisz, ő előre megmondta. És, én nem hallgattam rá. De, most már mindegy, nem? Csak, meg ne tudja senki.
A tanár épp a szabályokat olvasta fel, amikor egy kéz tapadt combomra. Halkan felszisszentem, és felé fordultam.
-Megmondtam. -sóhajtott felvont szemöldökkel.
-Nem érdekel. -húztam el a számat, s próbáltam az órára figyelni.
-Jobban kéne magadra vigyáznod. Sőt, a könyvet is el kéne dobjad..-kezdett volna bele monológjába, de félbeszakítottam.
-Te ugye most csak viccelsz? Végül is, találtam, úgyhogy az enyém. És neked, hozzá semmi közöd nincs. Oké? -emeltem ki jó néhány szót, kissé hangosabban, a kelleténél. Bár a tanár nem hallotta meg.
Az óra végéig hozzá sem szólta, sőt akkor sem, amikor ő akart mondani valamit. Miután megkaptuk a könyveket, megvártam Leila-t, s hazasiettünk. Útközben hozzá sem szóltam, próbáltam nem elszólni magam. Miután hazaértünk, bementem a szobámba, magamra zártam az ajtót, s elővettem a naplót. Pár másodpercig hezitáltam, de utána kinyitottam. Megkerestem azt a részt, ahol tartottam, s olvasni kezdtem.
1990. november 21.
Alig tudok mozogni. Érzem, hogy az erőm rohamosan fogy s bármelyik pillanatban meghalhatok. Utolsó perceimbe, talán, ebbe a kis naplóba írok. Egy hete, ha jól számolom, meg akartak erőszakolni. Ellenkeztem, s szerencsémre nem történt meg. Viszont, fogva tartóm megvert. Ezt olyan szinten, hogy alig tudom mozgatni a lábam, tele van sebekkel, valamint két-zöld foltokkal. Mozogni is alig tudtam, a fájdalomtól meg persze ordítani, de egy hang sem jött ki a torkomon. Viszont, nagyjából két napja, a házba érkezett egy srác . Nagyjából velem egyidős lehetett, Rich O'brian. Neki köszönhetem, hogy még élek.
Szívem a torkomban dobogott, s próbáltam felfogni az olvasottakat. Rick O'BRIAN. Miért ismerős ez a család név? T..Talán.. talán mégis igaz volt az álom? Vagyis.. Sean O'Brian. És Rich O'Brian volt az a srác..
Felugrottam az ágyamból, majd kinyitottam az ajtót. A naplóval a kezemmel rohantam át az egész lakáson. Leila kérdően nézett rám, de nem érdekelt. Végigcsúsztam a kicsi folyosón, s kinyitottam a lakásunk ajtaját. Az ajtót be sem csuktam , csak átfutottam a szemközti lakásba. Az ajtó zárva volt . Kopogtam egyszer, majd még egyszer, majd még egyszer. A zár kattogott, majd nyílott az ajtó. Adam nyitott ajtót, mire én, meg sem várva, hogy beenged, vagy sem, bementem.
-Sean, hol van?-hangom sokkal jobban akadozott, mint amennyire elképzeltem.
-A második szoba, balra, de miért..? -meg sem vártam, hogy ki mondja teljesen, máris rohantam a szoba felé.
Az ajtó előtt megtorpantam, s kételkedni kezdtem. Bemenjek-e, vagy sem? Csak ez járt a fejemben. Már csak azon veszem észre magam, hogy lenyomom a kilincset, és belépek. Sean érthetetlenül figyelt engem. A naplót ledobtam az ágyára, majd egy fura arc kifejezéssel, szóra nyitottam a számat.
-Hogy.. hogy hívják apukádat?
2014. június 17., kedd
Negyedik lépés a titok nyitja felé
Remélem nem csalódtok bennem, ebben a részben sem! Véleményeteket kifejthetitek bővebben :D <3
Tina xx
+(1).gif)
-Igaz abból a házból van?-mormolta fülembe.
Éreztem, ahogy a vér lassabban kezdett el folyni az ereimben. Lüktettett a szívem, s bár nagyon szerettem volna, hogy ne látszódon, mégis játszódott. Bár ezt ő nem vette észre. Kezemet felsőtestére helyeztem, majd próbáltam lelökni magamról .
-Semmi közöd hozzá!-szűrtem ki fogaim közül.
-Szóval onnan! Hmm... nos! Csak annyit mondhatok, hogy ha már belekezdtél, -pillantott a könyvre- , mostantól kicsit sem lesz szokványos az életed. Hogy ezt honnan tudom? Majd a jövőben kiderül! De addig is, felejtsd el ezt a beszélgetést! -s egy puszit nyomott homlokomra, majd kiment.
Értetlenül feküdtem percekig az ágyon , s az előbbieken gondolkodtam. Fura érzés, kerített hatalomba, s éreztem, hogy ezt ha nem fogom elfelejteni, sőt lesznek következményei is. De , vajon honnan tudhatta meg, hogy honnan van a könyv? És vajon mire érthette azt, hogy nem lesz szokványos az életem, Honnan tudhatja ő? Hisz, nem is oda valósi, ahonnan én jöttem, sőt, szerintem eddig sosem tudott arról a házról. Bár kitudja? Lehet , hogy félreismerem.
Néhány perc gondolkodás után, felegyenesedtem, majd a fürdőbe vettem az irányt. Megmostam az arcom, majd visszamentem a szobámba. Zuhanyozni nem volt kedvem, túlságosan fáradt voltam ahhoz, így inkább hamar lefeküdtem.
Álmomban, futottam, bár fogalmam sincs, hogy mi elől. Féltem, s egyre csak lassultam, mivel fájt minden egyes porcikám. Hátra tekintettem, hogy megnézhessem azt, aki miatt futok, de csak egy fekete por felhőt láttam, mely egyre nagyobb volt, és közeledett felém.
Egyre csak figyeltem a hátamnál lévő szürke foltra, s nem figyeltem, hogy mi, esetleg ki van előttem, így belé ütköztem. Parfümje illata egyből megcsapta orromat, ami miatt egyből rájöttem, hogy kinek is ütköztem. Belemarkoltam pólójába, s nem engedtem el. Hogy miért? Mert biztonságban éreztem magam, és talán még azért is, mert örültem, hogy épp ő belé botoltam meg. Kezei szorosan körém fonódtak, ami miatt melegség járta át egész testemet.
Miután elengedett, szemébe pillantottam, majd bólintott. Ez azt jelenti, hogy kezdődhet a futás. De, még előtte hátrapillantott. Arcán fájdalmat véltem felfedezni, majd dühöt, de mégis, szeretetet is. Persze ez , ilyen helyzetben természetes. Hogy miért is? Az egyszerű. Hisz az a por felhő, ami eddig követett, nem csak egy egyszerű por felhő. A nő, aki írta azt a naplót, Sean anyja, és ő keltette a por felhőt. Hogy ezt honnan tudom?
A naplóból. Abból a naplóból, melyet ott hagyott abban a rozoga házban, azelőtt,t mielőtt meg nem hallt. Sean tekintete az én arcomat fürkészte, mosolyogva. Próbáltam én is mosolyogni, de nem ment. Hisz, ha az jön, aminek jönnie kell, akkor azt nem biztos , hogy túlélem. A futás terv csődbe ment, így itt és most, meg kell tennünk azt, amit szerintem egyikünk sem szeretné. Meg kell öljük Mary-Jane-t.
Megszorítottam Sean kezét, és minden erőmet összeszedve azon voltam, hogy kitaláljam, hogy s mint fogjuk megtenni ezt a gyilkosságot.
S ekkor a szürke felhő mellénk ért, majd előlépett belőle egy fiatal hölgy. Egy hosszú . bézs egybe ruha volt rajta, mely eltakarta testének három negyedét, egy fehér magassarkú, mely éppen hogy kilátszott hosszú ruhája alól, valamint egy kekete lepel, mely kiemelte a fehér ruháját. Haja kontyba volt kötve, így gyönyörű arcáról tökéletesen le lehetett olvasni a bosszúvágyét. Szemei vörösen izzottak, melybe bele is néztem.
Különös érzés járta be egész testem. Feltöltődtem, aminek , szerintem annak köszönhetem, hogy a szemébe néztem. Testem felemelkedett a levegőbe, elengedve Sean kezét. Testemben a düh, és a bosszúvágy vette át az uralmat, arcom izzani kezdett.
-Öld meg! Öld meg!- hallottam egy hangot, de ez nem férfi hang volt. Mary-Jane mondta ezt egy ördögi vigyor kíséretében.
Testem engedelmesen megfordult, majd Sean felé kezdtem el lebegni. Mit csinálok? Ezt nem tehetem! Hisz, én.. őt.. szeretem, és nem akarom megölni! De.. Meg kell ölnöm! Valaki azt mondja, hogy meg KELL ölnöm.
Közeledtem felé, majd megragadtam a blúzánál fogva, s felfelé emeltem. Szememmel végigmértem, talán utoljára tökéletes külsejét, majd elővettem a zsebemből a kést. Torkának irányított, amikor remegve megszólított.
-Lena..Lena várj egy kicsit!-remegve ejtette ki nevemet.
-Öld már meg! Csak a terhünkre van!-orditotta a hátam mögül Mary.
Nem, nem tehetem! De muszáj! Nincs más választásom! Bármennyire is akarok ellenkezni, de a testem valahogy nem válaszol. Csak azt teszi, amit Mary mondd, nem azt amit én akarok.
-Lena. Kérlek.. én.. sze..szeretle..-nem.. nem tudta végigmondani.
Késő volt. A kést mélyen a hasába döftem. A vér össze-vissza spriccelt, ami be is teríttette ruhám, valamint egy kevés az arcomra is került. Könnyeim bár potyogtak,bár élveztem is a helyzetet. Sírni, miért sírtam? Talán , mert szerettem, de sosem akartam elveszíteni. Bár ezt már késő gondolni.
És hogy élvezni miért élveztem? Azt nem önmagamtól tettem. Hanem, a bennem lévő gonosz élvezte. Az az énem, melyet Mary elvarázsolt. Élveztem ahogy a vér lecsorog arcomon, bár, hogy miért , azt nem tudom..
Hirtelen a kezem lazulni kezdett, majd elvesztve energiám én is, és Sean is a földre estünk. Bár én lábra, ő teljesen elterült. Az élettelen teste ott feküdt előttem, alig tíz méterre... Mit tettem? Megöltem?
2014. június 9., hétfő
Harmadik lépés a titok nyitja felé
Sziasztok. Hát meg is érkezett a következő rész. Ez a rész már egy kicsit rövidebb lett, de meg van az oka. S fel tűnik Sean is... Hogy ez mennyire befolyásolja az elkövetkezendőket, az majd kiderül.. addig is jó szórakozást <3
Kedves idegen, aki megtalálja ezt a naplót!
Örülök, hogy bele olvasol eme kis könyvecskébe, melyet utolsó éveimben kezdtem el írni, ha minden igaz. Most gondolom azt kérded, hogy ki vagyok, és milyen szemfényvesztésnek állsz te itt most alanyt. Megnyugtatlak! Ez nem szemfényvesztés! Én vagyok az a lány, akit 1990. augusztus 30.-án elraboltak.
A könyvet egy hatalmas nagy csapással becsuktam. Megrémültem, sőt már-már féltem is. Megtaláltam egy olyan naplót, mely egy halott lánynak a tulajdona volt. Sőt ezt a lányt brutálisan meggyilkolták, sőt ki tudja még, hogy mit csináltak vele. Akaratom ellenére is, újra kinyitottam a könyvet, majd tovább lakoztam.
1990. szeptember 20.
Pár lehetek itt ebben a koszos házban, melyben nemrég kaptam meg ezt a kis füzetet, írószerrel, mely teljesen üresen állt. Minthogy úgysem figyelnek rám, ezért nekikezdtem ebbe írni. Milyen sületlenség ez, hogy most ez elmondom neked, hisz ez már természetes, hogy egy ember azért kezd el egy naplót, hogy eltöltse vele az időt, vagy mert egyedül van. Nos, ez nálam teljesen máshogy van. Azért írok ebbe a kis füzetbe, hogy elmeséljem a napjaimat. Biztos vagyok benne, hogy valamit akarnak velem csinálni, hisz azokat , akiket elraboltak, élve nem jöttek ki innen. Ezért is már a legrosszabbra gondolok. Viszont hiszek abban, hogy ezt a kis füzetet megtalálják, s az emberrablók megkapják végső "jutalmukat" , s börtönbe zárják őket.
1990. október 30.
Egy hónapnyi, azt hiszem, késés után ismét írok beléd, drága Anna. Igen, Anna lettél, hogy ne legyél névtelen. Ezalatt a bő egy hónap alatt sok minden történt. Először is, többször is bántalmaztak. Próbálok nem ezekre gondolni, hisz ez még semmi. Ha csak arra gondolok, hogy mi történt az előző lánnyal, nyomban görcsbe rándul gyomrom.
Egyik este nyitva maradt az ajtó, akkor leosontam, hogy hátha meg tudok szökni. Viszont épp a lépcsőn mehettem le, amikor hangokat hallottam. A halnak dőltem, és hallgatolóztam.
-Kisfiú lett.-mondta a nő.
-Máris megszült? Pedig úgy volt, hogy a jövő hónapra várható.
-Örökbe fogadjuk? Hisz mégis csak a te ivadékod. Pontosabban te nem bírtál magaddal. -a nő hangja kissé gúnyos volt. Megrémített, ahogyan ezeket a szavakat kimondta.
-Dehogy fogadjuk, elküldjük egy kolostorba, a nőt pedig megöljük.- csapott le valamit az asztalra, majd nyiszorogni kezdett a szék.
Észbe kaptam,s gyorsan felfutottam a szobába. Vajon rám is ez a sors vár? Vajon.. Félek. Nem akarom, hogy megerőszakoljanak. Hisz mégiscsak 18 éves vagyok, előttem az élet. Sőt , a tanulmányi eredményeim is jók, s mehetek egyetemre, ami a mi családunkban nagy dolog. De most nem ez a lényeg. Továbbra is félek.
Rettentően féltem. Én féltem, aki nem is élte át ezt az egészet. A kíváncsiságtól, alig tudtam letenni, viszont féltem, hogy ha tovább olvasom, rossz következmények lesznek. Testem remegni kezdett az izgalomtól,s alig vártam , hogy tovább olvassam. Éppen hogy bele akartam kezdeni, nyílott az ajtóm, majd belépett Sean. Szemét a könyvre vezette, majd közeledni kezdett.
-Az honnan van? -mutatott a könyvre.
-Valahonnan. Miért?- kissé flegmább voltam a kelleténél.
-Lena válaszolj a kérdésemre... Bár mondjuk nem kell... Úgyis tudom.-mondta, s megragadta a könyvet, s húzni kezdte.
-Hé, az az enyém!-húztam én is magamhoz a könyvet.
S egy nem várt fordulat történt. Kissé erősen húztam meg a könyvet, melynek következőében, reám esett. Forró lehelete égetni kezdte bőrömet, s szívem egyre hevesebben dobogott.
-Igaz abból a házból van?
Kedves idegen, aki megtalálja ezt a naplót!
Örülök, hogy bele olvasol eme kis könyvecskébe, melyet utolsó éveimben kezdtem el írni, ha minden igaz. Most gondolom azt kérded, hogy ki vagyok, és milyen szemfényvesztésnek állsz te itt most alanyt. Megnyugtatlak! Ez nem szemfényvesztés! Én vagyok az a lány, akit 1990. augusztus 30.-án elraboltak.
A könyvet egy hatalmas nagy csapással becsuktam. Megrémültem, sőt már-már féltem is. Megtaláltam egy olyan naplót, mely egy halott lánynak a tulajdona volt. Sőt ezt a lányt brutálisan meggyilkolták, sőt ki tudja még, hogy mit csináltak vele. Akaratom ellenére is, újra kinyitottam a könyvet, majd tovább lakoztam.
1990. szeptember 20.
Pár lehetek itt ebben a koszos házban, melyben nemrég kaptam meg ezt a kis füzetet, írószerrel, mely teljesen üresen állt. Minthogy úgysem figyelnek rám, ezért nekikezdtem ebbe írni. Milyen sületlenség ez, hogy most ez elmondom neked, hisz ez már természetes, hogy egy ember azért kezd el egy naplót, hogy eltöltse vele az időt, vagy mert egyedül van. Nos, ez nálam teljesen máshogy van. Azért írok ebbe a kis füzetbe, hogy elmeséljem a napjaimat. Biztos vagyok benne, hogy valamit akarnak velem csinálni, hisz azokat , akiket elraboltak, élve nem jöttek ki innen. Ezért is már a legrosszabbra gondolok. Viszont hiszek abban, hogy ezt a kis füzetet megtalálják, s az emberrablók megkapják végső "jutalmukat" , s börtönbe zárják őket.
1990. október 30.
Egy hónapnyi, azt hiszem, késés után ismét írok beléd, drága Anna. Igen, Anna lettél, hogy ne legyél névtelen. Ezalatt a bő egy hónap alatt sok minden történt. Először is, többször is bántalmaztak. Próbálok nem ezekre gondolni, hisz ez még semmi. Ha csak arra gondolok, hogy mi történt az előző lánnyal, nyomban görcsbe rándul gyomrom.
Egyik este nyitva maradt az ajtó, akkor leosontam, hogy hátha meg tudok szökni. Viszont épp a lépcsőn mehettem le, amikor hangokat hallottam. A halnak dőltem, és hallgatolóztam.
-Kisfiú lett.-mondta a nő.
-Máris megszült? Pedig úgy volt, hogy a jövő hónapra várható.
-Örökbe fogadjuk? Hisz mégis csak a te ivadékod. Pontosabban te nem bírtál magaddal. -a nő hangja kissé gúnyos volt. Megrémített, ahogyan ezeket a szavakat kimondta.
-Dehogy fogadjuk, elküldjük egy kolostorba, a nőt pedig megöljük.- csapott le valamit az asztalra, majd nyiszorogni kezdett a szék.
Észbe kaptam,s gyorsan felfutottam a szobába. Vajon rám is ez a sors vár? Vajon.. Félek. Nem akarom, hogy megerőszakoljanak. Hisz mégiscsak 18 éves vagyok, előttem az élet. Sőt , a tanulmányi eredményeim is jók, s mehetek egyetemre, ami a mi családunkban nagy dolog. De most nem ez a lényeg. Továbbra is félek.
Rettentően féltem. Én féltem, aki nem is élte át ezt az egészet. A kíváncsiságtól, alig tudtam letenni, viszont féltem, hogy ha tovább olvasom, rossz következmények lesznek. Testem remegni kezdett az izgalomtól,s alig vártam , hogy tovább olvassam. Éppen hogy bele akartam kezdeni, nyílott az ajtóm, majd belépett Sean. Szemét a könyvre vezette, majd közeledni kezdett.
-Az honnan van? -mutatott a könyvre.
-Valahonnan. Miért?- kissé flegmább voltam a kelleténél.
-Lena válaszolj a kérdésemre... Bár mondjuk nem kell... Úgyis tudom.-mondta, s megragadta a könyvet, s húzni kezdte.
-Hé, az az enyém!-húztam én is magamhoz a könyvet.
S egy nem várt fordulat történt. Kissé erősen húztam meg a könyvet, melynek következőében, reám esett. Forró lehelete égetni kezdte bőrömet, s szívem egyre hevesebben dobogott.
-Igaz abból a házból van?
2014. június 3., kedd
Második lépés a titok nyitja felé
Sziasztok. Hát nem tudok más mit mondani, minthogy azt, hogy köszönöm! 4 feliratkozó az első rész, valamint a prológus után! fantasztikus! Örülök a két kommentnek, valamint a négy pipának! Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket.
Kellemes olvasást! <3
u.i. köszönöm a design Pannának <3
u.u.i. kissé változtattam, és nem a xx. század elején, hanem a '90 évek elején történt az eset a lánnyal. A későbbiekben rá jösztök, hogy miért.
Tina xx
Reggel a nap sugarai ébresztettek, melyek cirógatni kezdték fehér arcom. Erőt véve magamon felálltam, majd tükörbe néztem. Hajam kissé kesze-kuszán állt, s össze volt kócolódva. Arcomon látszódott, hogy még mindig aludnék, de nem lehet. Pontosan 11-kor indul a vonatom New Yorkba, s most 9 van. Felvettem a mai napra szánt ruhát, ami egy fekete csőgatya , valamint egy fehér, kék mintájú laza póló volt. Kis fürdőmbe vettem az irányt, mely már vagy 18 éve a magaménak tudhattam. Megragadtam fogkefém, melyre fog krémet nyomtam, majd jó alaposan megmostam a fogam. Miután befejeztem ezt, arcot mostam, majd megfésültem a hajam, s copfba kötöttem.
Megragadtam két nem is kicsi bőröndöm, majd levittem a garázsban lévő autóba, majd visszamentem a konyhába, ahol anya épp reggelit készített. A konyha szekrényből elővettem egy tányért, valamint evőeszközöket, majd leültem az asztalhoz. Anya kissé mosolyogva rakta elém a rántottát, de látszott rajta, hogy nem szeretné, hogy elmenjek.
-Még csak most voltál kisbaba!-sóhajtva ült le mellém, majd nézte ahogy eszem.
Miután elfogyasztottam a reggelimet, órámra pillantottam, ami fél 11-et mutatott. Anyára pillantottam, aki neheztelve, de értette a célzásom, így felálltunk, majd kimentünk. Kissé könnyes búcsút vettem házunktól, melyben több mint 18 évet leéltem. Autónkba ültem, majd irány a vonat állomás, mely a falu másik végén volt.
Az út nagyjából 10 percig tartott. Mikor elmentünk az a bizonyos ház előtt, valami különöset éreztem.
Valami ami egyszerre éreztetett bennem félelmet, de valamelyest elégedettséget is.Valami, vagy esetleg valaki azt akarta, hogy bemenjek oda. Arcom izzani kezdett, s éreztem, hogy be akarok menni. Minden vágyam az volt, hogy kimásszak ebből a kis autóból, egyenesen be a házba. Nem! Nem lehet! Maradnom kell! Nem tehetem! Kezeimet ökölbe szorítottam, majd szemeimet is becsuktam, s vártam, hogy ez a kegyetlen, szúró érzés mihamarabb abbamaradjon.
Az érzés kezdett abbamaradni, viszont még mindig fúrta az oldalam, hogy miért történt ez. Nem tudtam az okát, hisz ez volt az első ilyen alkalom. Éreztem, ahogy ez az érzet egyre csak távolodik testemből, majd egy pillanat alatt el is tűnt.
Néhány perc múlva megérkeztünk a vonat állomásra. Cuccaimat kipakolva mentem oda, ahol be kellett váltani a jegyet. Utolsó pillantást vetettem édesanyámra, aki szemeit dörzsölve próbálta leplezi sírását. Szorosan magamhoz öleltem, ami nagyon jól esett. Sokáig nem fogom látni, szóval ez az utolsó alkalom ebben a hónapban, hogy megölelem.
Meghallottam az ellenőrt , aki épp a "Beszállás!-t kiáltotta, így kissé eltávolodtam anyától, majd megpusziltam kissé telt arcát, s elindultam a New York-i vonat felé . Helyem a harmadik vagonban volt, a második fülkében, így oda siettem. A fülkében két fiatal srác volt, valamint egy lány. Mindhárom személy ismerős volt, de fogalmam sem volt, hogy honnan.
-Lena? Lena Mitchell? -kérdezte a barna hajú lány.
-Igen.. te pedig...-kezdtem bele, pedig fogalmam sem volt hogy ki lehetett.
-Leila Steel. -nyújtotta a kezét, melyet el is fogadtam.
Ekkor ugrott be a név, mely tényleg ismerős volt. Leila lesz a szoba társam az egyetemi szállón. Kissé fura volt nekem, hisz a képen barna haja volt, itt viszont szőke. Legalább van egy közös vonásunk. Helyet foglalva mellette, néztem rá a két srácra. Egyik srác a telefonját pötyögtette , a másik pedig beszélgetésbe enyelegett Leilával. Megszólalni sem volt kedvem, gondolkodásba kezdtem. Még mindig nem tudtam mire vélni az autóban történteket. Minek következőében történhetett ez? Hisz a házban nem értem semmihez.... Vagyis.. a bilincsek. De.. vajon kié lehetett? Hisz.. hisz véres volt. Akkor.. akkor biztos azé a lányé volt. De... akkor, ha élek nagymamám mondataival, miszerint a lány új lányt keres, hogy ő nyugalomban pihenjen.. akkor.. ezek szerint, én vagyok az a lány? Nem! Ez teljességgel kizárt! Én nem akarok az a lány lenni! Sőt! Én nem is akartam odamenni! Csak a barátaim erőltették! Nem! El kell felejtenem ezt az elméletet, de nem megy!
-Lena, minden rendben? - Leila hangja megrémisztett, ami miatt kissé fel is ugrottam.
-Pe..persze.
-S ezt el is hittem. Na mesélj.
-De.. öm tényleg, nem lényeges.
-Hagyjad Leila, ha nem akarja, akkor nem mondja el! -mondta a szemüveges srác.
-Sean, vicces vagy, de senki sem kérdezett. Lena, mesélj. -mosolygott rám.
Sugárzott belőle az akaraterő, és az, hogy tényleg kíváncsi rá, nem mint a pápaszemes, illetve Sean.
-Hát.. Rendben. De, ha már ti is itt vagytok fiúk, akkor ígérjétek meg , hogy nem mesélitek el, jó? -néztem végig a társaságon. Leila két pislogással jelezte , hogy magában fogja tartani az én kis monológom, a két srác pedig csak bólintott.- Tegnap voltam a barátaimmal egy régi , elhagyatott házban. A házról az a hír terjedt, hogy a xx. század második felében itt fogva tartottak egy lányt elég sokáig. Egyszer megszökött, viszont elég hamar elkapták. Néhány nap múlva megkínozták majd megölték. - kisebb szünetet tartottam, amikor is mély lélegzetet vettem, majd folytattam. - Tegnap , mint már mondtam, elmentünk ebbe a házba. Nem találtunk semmit. Már épp indulni akartunk, mondván " Ez az egész egy nagy hazugság!" , amikor is észrevettük, hogy van egy rejtett ajtó . Bementünk a szobába, ahol is találtam egy bilincset, amely véres volt. És én megfogtam ezt a bilincset, ami miatt ma elég furcsa dolgok történtek. Ezt kissé nehezen fogom fel, ezért is vagyok annyira máshol szellemileg. -hadartam el az utolsó mondatokat.
Végignéztem a három fiatalon. Leila arcán döbbent éget, valamint izgalmat véltem felfedezni, a , még számomra ismeretlen srácról semmit sem tudtam levenni. Rezzenéstelen arca kissé megrémített. Sean-re néztem, aki elkezdett gondolkodni. Kissé furcsálltam ezt a tettét, de valahogy nem izgatott.
-Ez.. durva!- szólalt meg néhány perc múlva Leila .
-Hát az.
Hátra dőltem, majd beindítottam a zenét Fülesembe, s hallgattam a zenét. Próbáltam máshova terelni a gondolataimat, amely részben sikerült is. Gondolataimat az egyetemre tereltem, s arra, hogy vajon milyen is lesz az egyetemen.
Két óra múlva a vonat megállt, majd mind négyen kiszálltunk. Leila megragadta a kezem, majd beültetett egy taxiba. Fél óra múlva megérkeztünk az egyetemi szállóba, ahol is lakni fogunk. Lakásunk a második emeleten volt, párhuzamosan a két fiúéval. Kipakoltam nagyobbik bőröndömből a nekem választott szobába, majd azt egyedire alakítottam. Nem változtattam sokat, épp egyik szekrényt, valamint a kis asztalt más helyre raktam. Kipakoltam cuccaimat kisebbik bőröndömből is , majd megpillantottam kis titkomat. Borítója még mindig sértetlen volt. Kezembe vettem, majd leültem az ágyra. Neki szerettem volna kezdeni az olvasásnak, viszont nem találtam alkalmasnak a helyet. Kimentem a konyhába, s töltöttem egy pohárba narancs levet, melyet még otthonról hoztam, majd visszamentem a szobámba. Csípőre tett kézzel néztem végig a szobán, majd kiszúrtam egy alkalmas helyet. Egy párnát ledobtam a szoba közepére, majd hanyatt fekve kinyitottam a könyvet.
Szép , nagy betűkkel volt az első, fehér lapra írva, hogy : " Mary-Jane Stewart titkos naplója "
Hajtottam egy lapot , melyen már több írás volt található :
,, Kedves idegen, aki megtalálja ezt a naplót!
Örülök, hogy bele olvasol eme kis könyvecskébe, melyet utolsó hónapjaimban kezdtem el írni, ha minden igaz. Most gondolom azt kérded, hogy ki vagyok, és milyen szemfényvesztésnek állsz te itt most alanyt. Megnyugtatlak! Ez nem szemfényvesztés! Én vagyok az a lány, akit 1990. augusztus 30.-án elraboltak..."
Kellemes olvasást! <3
u.i. köszönöm a design Pannának <3
u.u.i. kissé változtattam, és nem a xx. század elején, hanem a '90 évek elején történt az eset a lánnyal. A későbbiekben rá jösztök, hogy miért.
Tina xx
Reggel a nap sugarai ébresztettek, melyek cirógatni kezdték fehér arcom. Erőt véve magamon felálltam, majd tükörbe néztem. Hajam kissé kesze-kuszán állt, s össze volt kócolódva. Arcomon látszódott, hogy még mindig aludnék, de nem lehet. Pontosan 11-kor indul a vonatom New Yorkba, s most 9 van. Felvettem a mai napra szánt ruhát, ami egy fekete csőgatya , valamint egy fehér, kék mintájú laza póló volt. Kis fürdőmbe vettem az irányt, mely már vagy 18 éve a magaménak tudhattam. Megragadtam fogkefém, melyre fog krémet nyomtam, majd jó alaposan megmostam a fogam. Miután befejeztem ezt, arcot mostam, majd megfésültem a hajam, s copfba kötöttem.
Megragadtam két nem is kicsi bőröndöm, majd levittem a garázsban lévő autóba, majd visszamentem a konyhába, ahol anya épp reggelit készített. A konyha szekrényből elővettem egy tányért, valamint evőeszközöket, majd leültem az asztalhoz. Anya kissé mosolyogva rakta elém a rántottát, de látszott rajta, hogy nem szeretné, hogy elmenjek.
-Még csak most voltál kisbaba!-sóhajtva ült le mellém, majd nézte ahogy eszem.
Miután elfogyasztottam a reggelimet, órámra pillantottam, ami fél 11-et mutatott. Anyára pillantottam, aki neheztelve, de értette a célzásom, így felálltunk, majd kimentünk. Kissé könnyes búcsút vettem házunktól, melyben több mint 18 évet leéltem. Autónkba ültem, majd irány a vonat állomás, mely a falu másik végén volt.
Az út nagyjából 10 percig tartott. Mikor elmentünk az a bizonyos ház előtt, valami különöset éreztem.
Valami ami egyszerre éreztetett bennem félelmet, de valamelyest elégedettséget is.Valami, vagy esetleg valaki azt akarta, hogy bemenjek oda. Arcom izzani kezdett, s éreztem, hogy be akarok menni. Minden vágyam az volt, hogy kimásszak ebből a kis autóból, egyenesen be a házba. Nem! Nem lehet! Maradnom kell! Nem tehetem! Kezeimet ökölbe szorítottam, majd szemeimet is becsuktam, s vártam, hogy ez a kegyetlen, szúró érzés mihamarabb abbamaradjon.
Az érzés kezdett abbamaradni, viszont még mindig fúrta az oldalam, hogy miért történt ez. Nem tudtam az okát, hisz ez volt az első ilyen alkalom. Éreztem, ahogy ez az érzet egyre csak távolodik testemből, majd egy pillanat alatt el is tűnt.
Néhány perc múlva megérkeztünk a vonat állomásra. Cuccaimat kipakolva mentem oda, ahol be kellett váltani a jegyet. Utolsó pillantást vetettem édesanyámra, aki szemeit dörzsölve próbálta leplezi sírását. Szorosan magamhoz öleltem, ami nagyon jól esett. Sokáig nem fogom látni, szóval ez az utolsó alkalom ebben a hónapban, hogy megölelem.
Meghallottam az ellenőrt , aki épp a "Beszállás!-t kiáltotta, így kissé eltávolodtam anyától, majd megpusziltam kissé telt arcát, s elindultam a New York-i vonat felé . Helyem a harmadik vagonban volt, a második fülkében, így oda siettem. A fülkében két fiatal srác volt, valamint egy lány. Mindhárom személy ismerős volt, de fogalmam sem volt, hogy honnan.
-Lena? Lena Mitchell? -kérdezte a barna hajú lány.
-Igen.. te pedig...-kezdtem bele, pedig fogalmam sem volt hogy ki lehetett.
-Leila Steel. -nyújtotta a kezét, melyet el is fogadtam.
Ekkor ugrott be a név, mely tényleg ismerős volt. Leila lesz a szoba társam az egyetemi szállón. Kissé fura volt nekem, hisz a képen barna haja volt, itt viszont szőke. Legalább van egy közös vonásunk. Helyet foglalva mellette, néztem rá a két srácra. Egyik srác a telefonját pötyögtette , a másik pedig beszélgetésbe enyelegett Leilával. Megszólalni sem volt kedvem, gondolkodásba kezdtem. Még mindig nem tudtam mire vélni az autóban történteket. Minek következőében történhetett ez? Hisz a házban nem értem semmihez.... Vagyis.. a bilincsek. De.. vajon kié lehetett? Hisz.. hisz véres volt. Akkor.. akkor biztos azé a lányé volt. De... akkor, ha élek nagymamám mondataival, miszerint a lány új lányt keres, hogy ő nyugalomban pihenjen.. akkor.. ezek szerint, én vagyok az a lány? Nem! Ez teljességgel kizárt! Én nem akarok az a lány lenni! Sőt! Én nem is akartam odamenni! Csak a barátaim erőltették! Nem! El kell felejtenem ezt az elméletet, de nem megy!
-Lena, minden rendben? - Leila hangja megrémisztett, ami miatt kissé fel is ugrottam.
-Pe..persze.
-S ezt el is hittem. Na mesélj.
-De.. öm tényleg, nem lényeges.
-Hagyjad Leila, ha nem akarja, akkor nem mondja el! -mondta a szemüveges srác.
-Sean, vicces vagy, de senki sem kérdezett. Lena, mesélj. -mosolygott rám.
Sugárzott belőle az akaraterő, és az, hogy tényleg kíváncsi rá, nem mint a pápaszemes, illetve Sean.
-Hát.. Rendben. De, ha már ti is itt vagytok fiúk, akkor ígérjétek meg , hogy nem mesélitek el, jó? -néztem végig a társaságon. Leila két pislogással jelezte , hogy magában fogja tartani az én kis monológom, a két srác pedig csak bólintott.- Tegnap voltam a barátaimmal egy régi , elhagyatott házban. A házról az a hír terjedt, hogy a xx. század második felében itt fogva tartottak egy lányt elég sokáig. Egyszer megszökött, viszont elég hamar elkapták. Néhány nap múlva megkínozták majd megölték. - kisebb szünetet tartottam, amikor is mély lélegzetet vettem, majd folytattam. - Tegnap , mint már mondtam, elmentünk ebbe a házba. Nem találtunk semmit. Már épp indulni akartunk, mondván " Ez az egész egy nagy hazugság!" , amikor is észrevettük, hogy van egy rejtett ajtó . Bementünk a szobába, ahol is találtam egy bilincset, amely véres volt. És én megfogtam ezt a bilincset, ami miatt ma elég furcsa dolgok történtek. Ezt kissé nehezen fogom fel, ezért is vagyok annyira máshol szellemileg. -hadartam el az utolsó mondatokat.
Végignéztem a három fiatalon. Leila arcán döbbent éget, valamint izgalmat véltem felfedezni, a , még számomra ismeretlen srácról semmit sem tudtam levenni. Rezzenéstelen arca kissé megrémített. Sean-re néztem, aki elkezdett gondolkodni. Kissé furcsálltam ezt a tettét, de valahogy nem izgatott.
-Ez.. durva!- szólalt meg néhány perc múlva Leila .
-Hát az.
Hátra dőltem, majd beindítottam a zenét Fülesembe, s hallgattam a zenét. Próbáltam máshova terelni a gondolataimat, amely részben sikerült is. Gondolataimat az egyetemre tereltem, s arra, hogy vajon milyen is lesz az egyetemen.
Két óra múlva a vonat megállt, majd mind négyen kiszálltunk. Leila megragadta a kezem, majd beültetett egy taxiba. Fél óra múlva megérkeztünk az egyetemi szállóba, ahol is lakni fogunk. Lakásunk a második emeleten volt, párhuzamosan a két fiúéval. Kipakoltam nagyobbik bőröndömből a nekem választott szobába, majd azt egyedire alakítottam. Nem változtattam sokat, épp egyik szekrényt, valamint a kis asztalt más helyre raktam. Kipakoltam cuccaimat kisebbik bőröndömből is , majd megpillantottam kis titkomat. Borítója még mindig sértetlen volt. Kezembe vettem, majd leültem az ágyra. Neki szerettem volna kezdeni az olvasásnak, viszont nem találtam alkalmasnak a helyet. Kimentem a konyhába, s töltöttem egy pohárba narancs levet, melyet még otthonról hoztam, majd visszamentem a szobámba. Csípőre tett kézzel néztem végig a szobán, majd kiszúrtam egy alkalmas helyet. Egy párnát ledobtam a szoba közepére, majd hanyatt fekve kinyitottam a könyvet.
Szép , nagy betűkkel volt az első, fehér lapra írva, hogy : " Mary-Jane Stewart titkos naplója "
Hajtottam egy lapot , melyen már több írás volt található :
,, Kedves idegen, aki megtalálja ezt a naplót!
Örülök, hogy bele olvasol eme kis könyvecskébe, melyet utolsó hónapjaimban kezdtem el írni, ha minden igaz. Most gondolom azt kérded, hogy ki vagyok, és milyen szemfényvesztésnek állsz te itt most alanyt. Megnyugtatlak! Ez nem szemfényvesztés! Én vagyok az a lány, akit 1990. augusztus 30.-án elraboltak..."
2014. május 31., szombat
Első lépés a titok nyitja felé
Sziasztok. Örülök az első feliratkozómnak, és remélem nem csalódsz bennem. Remélem még gyűl a kis csapat. A címről csak annyit, hogy mindegyiknek ez lesz a címe, csak mindig egy lépéssel több. (Értelemszerűen) A részről pedig csak annyit, hogy megismerkedünk a szereplőkkel, s leginkább Lenával.
Kellemes olvasást, s hagyjatok magatok után nyomot.
Tina xx
Különleges volt a mai nap, hisz ma az utolsó nap a nyári szünetből. Ezt az alkalmat különös képen ünnepeljük meg barátaimmal, mivel utoljára van együtt a nagy csapat.
Van itt a faluban egy régi ház, melyről különös pletykák keringenek. Még nagymamám mesélte ezt, amikor óvodás lehettem, hogy élt itt egy család, akik embereket raboltak. Az utolsó alkalomkor, viszont az egyik lány, aki történetesen egy gazdag családból származó báró lány volt, megszökött. Menedékül csak az erdő szolgált neki, amiben nagyjából két napot töltött. A második nap éhes, s szomjas volt, így muszáj volt neki előbújnia. Természetesen az el rablója emberei megtalálták, majd visszavitték a házba. Ezután brutálisan megkínozták, gondolok itt erőszakra, esetleg félholtra verésekre. Ezek után pedig késsel leszúrták.
Nagymamám mindig azt mondta, hogy ha elmentünk a ház előtt, és hangokat hallottunk, hogy a lány még azóta is kísért, és arra vár, hogy egy tudatlan lány bemenjen a házba, majd felváltsa őt.
Sajnáltam szegény lányt. Alig lehetett 19, és máris meg kellett haljon. Nem ilyen halált érdemelt.
Mindig is ezen rágódom, hogy ha eszembe jut, hogy hogyan is halt meg, ilyen körülmények közt élt, vagy hogy miért is vitték el. Túlságosan is kíváncsi természetű lány vagyok, ami nem mindig előnyös. Sokszor van az, hogy a saját fejem után megyek,s mindig megjárom. Még szerencse , hogy itt van nekem April, és mindig számíthatok rá .
Kissé remegve sétáltam el a ház előtt, mivel elég hideg szél fújt, és csak egy vékony dzseki volt rajtam. Mintha sikolyt hallottam volna kiszűrődni a roskadozó épületből, de bebeszéltem magamnak, hogy csak a szél volt. De legbelül, volt egy olyan érzetem, hogy nem! Ez biztos hogy az a lány volt. Semmi kétség!
Barátaimat pillantottam meg, akik a röhögéstől elnyúlva nézték April tabletjét. Való szinüleg Conan mutathatta meg a videót, amit tegnap nekem is átküldött. Sejtésem igaznak bizonyult, mivel tényleg azt a videót nézték.
-Lena felkészültél?-kérdezte vigyorogva Logan. Arc kifejezése nevetésre késztetett.
-Természetesen. Tőlem, akár most is mehetünk. -csaptam össze tenyerem.
-Akkor ne is várassuk a mi szeretett Lenánkat, vigyük be a szellem házba!-kuncogott barátnőm, mire én szívem szerint felsapkáztam volna, de mégsem tettem. Hogy miért? Azt nem tudom. Talán mert köz területen vagyunk.
A ház még mindig ugyanolyan rémisztő volt, mint amikor elmentem előtte. Testemben egy remegő érzés vette át az uralmat, mely azt sugallta, hogy nem lesz ennek vége. De nem mondhatom azt, hogy mégsem szeretnék bemenni, hisz én ajánlottam fel, hogy " Mi lenne ha ez lenne az utolsó kalandunk egyetem előtt" . Félve mentem végig a macskakővel végigrakott kis úton, egyenesen a tornácig. Aprilre pillantottam, aki tekintetemből leszűrte, hogy semmi kedvem ehhez az egészhez. Közelebb jött hozzám, majd megnyugtatott , hogy semmi baj sem lesz, persze a fiuk tudta nélkül.
Felmentünk a tornácon, majd , minthogy én kellett menjek legelöl, én nyomtam le a kilincset. Az ajtót már több évtizede, hogy nem nyitották ki, így majdhogynem két darab lett belőle, de hála Logan-nek, ép maradt. Az első szobába vettük az irányt, mely, sejtéseim szerint a három háló közül az lehetett, melyben az itt lakók éltek. A szobában volt egy ágy, melyet egy fehér lepedő védett a portól, s egyéb szennyeződétől, két fa szekrény, mely még eléggé jó állapotban lehetett, egy hatalmas nagy tükör, melyet nagyjából két centiméteres por borított. A szoba , annak idején, biztos csodálatos lehetett, de a mostani kinézete egyenesen visszataszító volt.
A következő szobába vettük az irányt, melyből kiderült, hogy gyerekszoba volt. Volt két kiságy, valamint két kisebb szekrény, melyen, Conannek köszönhetően megtudtuk, hogy gyerekruhákat tartalmaz. Kisebb nagyobb lyukak voltak rajta , melyeket feltehetőleg moly vagy egér rághatott ki.
Ezután felfedeztük a konyhát, s a nappalinak kialakított helységet. A sok szobából ítélve, ez is gazdag család lehetett. Csak azt nem értem, hogy miért kellett nekik elrabolniuk azt a szegény lányt, majd brutálisan megölniük.
Már gondoltuk, hogy elmegyünk, hisz nincs itt semmi különös, biztos csak pletyka az egész, amikor Aprillel megpillantottunk egy ajtót, mely el volt rejtve a kiváncsiskodók elől.
-Gyertek csak!-ragadtam meg Conan kezét, aki értetlenül nézte tetteimet, de fogalma sem volt hogy mit miért teszek.
A szoba ajtajához érve megtorpantam, majd barátaimra pillantottam. Mindegyiknek remegett a lába, s azt sem tudták, hogy mit csináljanak félelmükben.
Félelemmel telve, de lenyomtam a kilincset, majd bementem . Utánam csak Logan jött, aki körülnézett a szobában.
Tekintetemmel végigpásztáztam az egész szobát, s megakadt tekintetem az ágyon. Régi vas ágy volt, benne egy rozoga matraccal. De volt azon az ágyon valami különös, valami ami megragadta a tekintetemet, mégpedig az, hogy az ágyon volt két bilincs, melyre rá száradva valami piros. Egyből sejtettem, hogy mi is lehet az. de valami oknál folyva, odamentem, s felvettem azt a bilincset. Bizsergést éreztem egész testemben, de ijedtemben ledobtam a földre az eszközt, majd hátrálni kezdtem. Valamiben megbotlottam, s sikeresen elestem. Egy könyv volt az, melyben megbotlottam. Borítója rögtön megfogott , hisz egyedi volt. Fogalmam sincs mi oknál fogva, de lehúztam dzsekim zibzárját, majd gondosan felsőm alá rejtettem a könyvet, hogy még véletlenül se lássa meg senki, majd felhúztam zibzárom. Miután meggyőződtem, hogy a könyv nem látszik ki dzsekim alól, felálltam , majd Conan után vettem az irányt, aki már kiment.
Miután hazaértem bőröndöm legmélyére rejtettem, hogy még véletlenül se hagyjam itthon, hisz holnap reggel már utazok is New Yorkba.
Kellemes olvasást, s hagyjatok magatok után nyomot.
Tina xx
Van itt a faluban egy régi ház, melyről különös pletykák keringenek. Még nagymamám mesélte ezt, amikor óvodás lehettem, hogy élt itt egy család, akik embereket raboltak. Az utolsó alkalomkor, viszont az egyik lány, aki történetesen egy gazdag családból származó báró lány volt, megszökött. Menedékül csak az erdő szolgált neki, amiben nagyjából két napot töltött. A második nap éhes, s szomjas volt, így muszáj volt neki előbújnia. Természetesen az el rablója emberei megtalálták, majd visszavitték a házba. Ezután brutálisan megkínozták, gondolok itt erőszakra, esetleg félholtra verésekre. Ezek után pedig késsel leszúrták.
Nagymamám mindig azt mondta, hogy ha elmentünk a ház előtt, és hangokat hallottunk, hogy a lány még azóta is kísért, és arra vár, hogy egy tudatlan lány bemenjen a házba, majd felváltsa őt.
Sajnáltam szegény lányt. Alig lehetett 19, és máris meg kellett haljon. Nem ilyen halált érdemelt.
Mindig is ezen rágódom, hogy ha eszembe jut, hogy hogyan is halt meg, ilyen körülmények közt élt, vagy hogy miért is vitték el. Túlságosan is kíváncsi természetű lány vagyok, ami nem mindig előnyös. Sokszor van az, hogy a saját fejem után megyek,s mindig megjárom. Még szerencse , hogy itt van nekem April, és mindig számíthatok rá .
Kissé remegve sétáltam el a ház előtt, mivel elég hideg szél fújt, és csak egy vékony dzseki volt rajtam. Mintha sikolyt hallottam volna kiszűrődni a roskadozó épületből, de bebeszéltem magamnak, hogy csak a szél volt. De legbelül, volt egy olyan érzetem, hogy nem! Ez biztos hogy az a lány volt. Semmi kétség!
Barátaimat pillantottam meg, akik a röhögéstől elnyúlva nézték April tabletjét. Való szinüleg Conan mutathatta meg a videót, amit tegnap nekem is átküldött. Sejtésem igaznak bizonyult, mivel tényleg azt a videót nézték.
-Lena felkészültél?-kérdezte vigyorogva Logan. Arc kifejezése nevetésre késztetett.
-Természetesen. Tőlem, akár most is mehetünk. -csaptam össze tenyerem.
-Akkor ne is várassuk a mi szeretett Lenánkat, vigyük be a szellem házba!-kuncogott barátnőm, mire én szívem szerint felsapkáztam volna, de mégsem tettem. Hogy miért? Azt nem tudom. Talán mert köz területen vagyunk.
A ház még mindig ugyanolyan rémisztő volt, mint amikor elmentem előtte. Testemben egy remegő érzés vette át az uralmat, mely azt sugallta, hogy nem lesz ennek vége. De nem mondhatom azt, hogy mégsem szeretnék bemenni, hisz én ajánlottam fel, hogy " Mi lenne ha ez lenne az utolsó kalandunk egyetem előtt" . Félve mentem végig a macskakővel végigrakott kis úton, egyenesen a tornácig. Aprilre pillantottam, aki tekintetemből leszűrte, hogy semmi kedvem ehhez az egészhez. Közelebb jött hozzám, majd megnyugtatott , hogy semmi baj sem lesz, persze a fiuk tudta nélkül.
Felmentünk a tornácon, majd , minthogy én kellett menjek legelöl, én nyomtam le a kilincset. Az ajtót már több évtizede, hogy nem nyitották ki, így majdhogynem két darab lett belőle, de hála Logan-nek, ép maradt. Az első szobába vettük az irányt, mely, sejtéseim szerint a három háló közül az lehetett, melyben az itt lakók éltek. A szobában volt egy ágy, melyet egy fehér lepedő védett a portól, s egyéb szennyeződétől, két fa szekrény, mely még eléggé jó állapotban lehetett, egy hatalmas nagy tükör, melyet nagyjából két centiméteres por borított. A szoba , annak idején, biztos csodálatos lehetett, de a mostani kinézete egyenesen visszataszító volt.
A következő szobába vettük az irányt, melyből kiderült, hogy gyerekszoba volt. Volt két kiságy, valamint két kisebb szekrény, melyen, Conannek köszönhetően megtudtuk, hogy gyerekruhákat tartalmaz. Kisebb nagyobb lyukak voltak rajta , melyeket feltehetőleg moly vagy egér rághatott ki.
Ezután felfedeztük a konyhát, s a nappalinak kialakított helységet. A sok szobából ítélve, ez is gazdag család lehetett. Csak azt nem értem, hogy miért kellett nekik elrabolniuk azt a szegény lányt, majd brutálisan megölniük.
Már gondoltuk, hogy elmegyünk, hisz nincs itt semmi különös, biztos csak pletyka az egész, amikor Aprillel megpillantottunk egy ajtót, mely el volt rejtve a kiváncsiskodók elől.
-Gyertek csak!-ragadtam meg Conan kezét, aki értetlenül nézte tetteimet, de fogalma sem volt hogy mit miért teszek.
A szoba ajtajához érve megtorpantam, majd barátaimra pillantottam. Mindegyiknek remegett a lába, s azt sem tudták, hogy mit csináljanak félelmükben.
Félelemmel telve, de lenyomtam a kilincset, majd bementem . Utánam csak Logan jött, aki körülnézett a szobában.
Tekintetemmel végigpásztáztam az egész szobát, s megakadt tekintetem az ágyon. Régi vas ágy volt, benne egy rozoga matraccal. De volt azon az ágyon valami különös, valami ami megragadta a tekintetemet, mégpedig az, hogy az ágyon volt két bilincs, melyre rá száradva valami piros. Egyből sejtettem, hogy mi is lehet az. de valami oknál folyva, odamentem, s felvettem azt a bilincset. Bizsergést éreztem egész testemben, de ijedtemben ledobtam a földre az eszközt, majd hátrálni kezdtem. Valamiben megbotlottam, s sikeresen elestem. Egy könyv volt az, melyben megbotlottam. Borítója rögtön megfogott , hisz egyedi volt. Fogalmam sincs mi oknál fogva, de lehúztam dzsekim zibzárját, majd gondosan felsőm alá rejtettem a könyvet, hogy még véletlenül se lássa meg senki, majd felhúztam zibzárom. Miután meggyőződtem, hogy a könyv nem látszik ki dzsekim alól, felálltam , majd Conan után vettem az irányt, aki már kiment.
Miután hazaértem bőröndöm legmélyére rejtettem, hogy még véletlenül se hagyjam itthon, hisz holnap reggel már utazok is New Yorkba.
2014. május 30., péntek
Prológus
Egy ház, tele titkokkal.
Egy lány tele önbizalommal, kíváncsisággal , akaraterővel.
Egy halott lány, aki kísért a múltból.
Egy napló, ami tele van megoldásokkal.
Egy végzetes baklövés, minek következtében, már nem lehet kiszállni az álomból.
Vajon van megoldás? Vagy Lena-ra is az a sors vár, mint a halott lányra; kínokkal , s fájdalommal teli HALÁL
Egy lány tele önbizalommal, kíváncsisággal , akaraterővel.
Egy halott lány, aki kísért a múltból.
Egy napló, ami tele van megoldásokkal.
Egy végzetes baklövés, minek következtében, már nem lehet kiszállni az álomból.
Vajon van megoldás? Vagy Lena-ra is az a sors vár, mint a halott lányra; kínokkal , s fájdalommal teli HALÁL
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)