Harmadik lépés a titok nyitja felé

 Sziasztok. Hát meg is érkezett a következő rész. Ez a rész már egy kicsit rövidebb lett, de meg van az oka. S fel tűnik Sean is... Hogy ez mennyire befolyásolja az elkövetkezendőket, az majd kiderül.. addig is jó szórakozást <3 

Kedves idegen, aki megtalálja ezt a naplót!
Örülök, hogy bele olvasol eme kis könyvecskébe, melyet utolsó éveimben kezdtem el írni, ha minden igaz. Most gondolom azt kérded, hogy ki vagyok, és milyen szemfényvesztésnek állsz te itt most alanyt. Megnyugtatlak! Ez nem szemfényvesztés! Én vagyok az a lány, akit 1990. augusztus 30.-án elraboltak.

A könyvet egy hatalmas nagy csapással becsuktam. Megrémültem, sőt már-már féltem is. Megtaláltam egy olyan naplót, mely egy halott lánynak a tulajdona volt. Sőt ezt a lányt brutálisan meggyilkolták, sőt ki tudja még, hogy mit csináltak vele. Akaratom ellenére is, újra kinyitottam a könyvet, majd tovább lakoztam. 

1990. szeptember 20.
Pár lehetek itt ebben a koszos házban, melyben nemrég kaptam meg ezt a kis  füzetet, írószerrel, mely teljesen üresen állt. Minthogy úgysem figyelnek rám, ezért nekikezdtem ebbe írni. Milyen sületlenség ez, hogy most ez elmondom neked, hisz ez már természetes, hogy egy ember azért kezd el egy naplót, hogy eltöltse vele az időt, vagy mert egyedül van. Nos, ez nálam teljesen máshogy van.  Azért írok ebbe a kis füzetbe, hogy elmeséljem a napjaimat. Biztos vagyok benne, hogy valamit akarnak velem csinálni, hisz azokat , akiket elraboltak, élve nem jöttek ki innen. Ezért is már a legrosszabbra gondolok. Viszont hiszek abban, hogy ezt a kis füzetet megtalálják, s az emberrablók megkapják végső "jutalmukat" , s börtönbe zárják őket. 


1990. október 30.
Egy hónapnyi, azt hiszem, késés után ismét írok beléd, drága Anna. Igen, Anna lettél, hogy ne legyél névtelen. Ezalatt a bő egy hónap alatt sok minden történt. Először is, többször is bántalmaztak. Próbálok nem ezekre gondolni, hisz ez még semmi. Ha csak arra gondolok, hogy mi történt az előző lánnyal, nyomban görcsbe rándul gyomrom. 
Egyik este nyitva maradt az ajtó, akkor leosontam, hogy hátha meg tudok szökni. Viszont épp a lépcsőn mehettem le, amikor hangokat hallottam. A halnak dőltem, és hallgatolóztam.
-Kisfiú lett.-mondta a nő.
-Máris megszült? Pedig úgy volt, hogy a jövő hónapra várható. 
-Örökbe fogadjuk? Hisz mégis csak a te ivadékod. Pontosabban te nem bírtál magaddal. -a nő hangja kissé gúnyos volt. Megrémített, ahogyan ezeket a szavakat kimondta.
-Dehogy fogadjuk, elküldjük egy kolostorba, a nőt pedig megöljük.- csapott le valamit az asztalra, majd nyiszorogni kezdett a szék. 
Észbe kaptam,s  gyorsan felfutottam a szobába. Vajon rám is ez a sors vár? Vajon.. Félek. Nem akarom, hogy megerőszakoljanak. Hisz mégiscsak 18 éves vagyok, előttem az élet. Sőt , a tanulmányi eredményeim is jók, s mehetek egyetemre, ami a mi családunkban nagy dolog. De most nem ez a lényeg. Továbbra is félek. 

Rettentően féltem. Én féltem, aki nem is élte át ezt az egészet.  A kíváncsiságtól, alig tudtam letenni, viszont féltem, hogy ha tovább olvasom, rossz következmények lesznek. Testem remegni kezdett az izgalomtól,s alig vártam , hogy tovább olvassam.  Éppen hogy bele akartam kezdeni, nyílott az ajtóm, majd belépett Sean. Szemét a könyvre vezette, majd közeledni kezdett.
-Az honnan van? -mutatott a könyvre.
-Valahonnan. Miért?- kissé flegmább voltam a kelleténél. 
-Lena válaszolj a kérdésemre... Bár mondjuk nem kell... Úgyis tudom.-mondta, s megragadta a könyvet, s húzni kezdte. 
-Hé, az az enyém!-húztam én is magamhoz a könyvet.
S egy nem várt fordulat történt. Kissé erősen húztam meg a könyvet, melynek következőében, reám esett. Forró lehelete égetni kezdte bőrömet, s szívem egyre hevesebben dobogott.
-Igaz abból a házból van?