Hatodik lépés a titok nyitja felé

Sziasztok. S készen lett a Hatodik Lépés is. Nos ez egy kicsit fura lett, de azért remélem tetszeni fog nektek. Jó olvasást, és hagyjatok magatok után nyomot. <3
Tina xx 

Az ajtó előtt megtorpantam, s kételkedni kezdtem. Bemenjek-e, vagy sem? Csak ez járt a fejemben. Már csak azon veszem észre magam, hogy lenyomom a kilincset, és belépek. Sean érthetetlenül figyelt engem. A naplót ledobtam az ágyára, majd egy fura arc kifejezéssel, szóra nyitottam a számat.
-Hogy.. hogy hívják apukádat?-hangom jobban akadozott mint valaha.
-Mit érdekel az téged?- vonta fel szemöldökét.
-Csak mondd el!-kiáltottam el magam hisztérikusan.
-És ha nem, akkor mi lesz? Lena, ez a te dolgod. Te kell kiderítsd!-állt fel az ágyából, s egyre jobban közelített felém. Derekamnál fogva az ajtóhoz taszított, s homlokát az enyémnek döntötte. - De tudod mit? Segítek! Úgy hívják, ahogy olvastad az előbb a naplóban.
-Ho..hogyan?
-Szerintem rájöttél te már arra ,hogy miként, és hogy hogyan is történt ez az egész. Csak gondolkozz egy keveset. De.. segítsek?-kezével végigsimította arcomat, ami miatt gyomrom összerándult.
Fejemmel automatikusan bólogatni kezdtem, bár fogalmam sincs, hogy miért. Ajkai rohamosan közelítettek az enyémhez,  kezével pedig szorosan magához húzott. Legszívesebben ellöktem volna, de nem ment. Alsó ajkamat harapdálta, ami miatt kissé felszisszentem. Derekamnál fogva felemelt, minek következőében én a lábam dereka köré fontam.
Miért teszem ezt? És ő miért teszi ezt? Megértem, hogy segíteni akar, de így hogyan segítene már?
Csak azon veszem észre magam, hogy lerak az ágyra,s a nyakamat szívja . A fájdalom miatt egy eléggé hangos nyögés hagyta el a számat, s a szemeim kikerekedtek.
Képek villantak be, melyektől megrémültem.

   Egy fiatal férfi futott, a kezében egy mózeskosárral, valamint benne egy kisbabával. A kisbaba sírt, oly annyira, mintha  a halálán lett volna. A férfi futott, a tőle telhető leggyorsabban.
-Nem menekülhettek!-üvöltötte egy női hang, majd előjött egy kép is. De.. a kép.. a nő.. pont ugyan olyan volt , mint én. Haja szőke, válláig ért, szeme mogyóróbarna, és a hangja is teljesen ugyanolyan volt mint az enyém.
A férfi hirtelen megfordult s a lány szemébe nézett. Tengerkék szeméből csak úgy sugárzott az, hogy nem akarja bántani a lányt, és csak azért menekült, hogy a lánynak legyen jobb. Arcvonalai lassacskán bár, de kezdtek kirajzolódni , így a homály már nem annyira fedte tökéletes arcát... Miről beszélek? Sean és a tökéletessé? Hagyjuk már...
-Tedd le azt a gyereket.-emelkedett fel a nő a levegőbe .
Sean.. vagyis Rich szaladni kezdett egyenesen az erdőbe, majd megállt egy kis fa háznál. A kisfiúval együtt bement a házba, majd a kosarat lerakta . Az ajtót bezárta, majd nekidőlt. Szép lassan leült a földre, s fejét kezébe temette. Hajába túrt, így barna tincsei összekócolódtak fején. Kék szemei csillogtak, és felnézett a kosárra. Erőt vett magán, majd  felállt, s az ágyhoz ment. Kivette a kisfiút a kosárból, majd felemelte. Sírni már nem sírt, kissé mosolyogva kapálódzott. A fiatal apa szorosan magához ölelte a kis srácot, aki eközben már nem  mocorgott édesapja ölében, hanem lenyugodott.
Az ajtón kopogtak, ami miatt teljesen megrémültem. Bár a teleport képességemnek-azt hiszem, bár fogalmam sincs, hogyan is nevezik azt a képességet, ahogy a gondolatnak köszönhetően egyik helyről a másikra teleportálhatok-, átmentem az ajtó túloldalára.  Ismét az a nő volt, azaz Mary-Jane. Hosszú , szőke haja a vállára volt engedve, hosszú barna köpenye alól, épp hogy kilátszott türkiz ruhája. Szemei pedig nem izzottak, hanem ismét elnyerték eredeti színüket. 
-Rich kérlek engedj be!-üvöltötte, bár hangja összecsuklott, s könnyei záporoztak. 
Tekintetem Rich és Mary-Jane  közt cikázott. Láttam egy apát, mely meg akarta védeni a fiát, és láttam egy anyát, aki  a fiát szerette volna. 

Szemeim hirtelen kipattantak, s felugrottam. Testem tiszta víz volt, s a saját szobámban voltam. De.. nem ..? Akkor meg.. oké, lehet, hogy csak álom volt az is.  Leszálltam az ágyamról, bár ez inkább rossz döntés volt. Szédülni kezdtem, az egyensúlyomat is elveszítettem. Megkapaszkodtam  egy szekrényben, s mélyeket lélegeztem. Miután már nem annyira imbolyogtam,  rápillantottam a telefonomra, mely reggeli hét órát mutatott. Elővettem a szekrényből egy törülközőt, valamint a mai napra szánt ruhát. Kicsit csoszogva , de bevánszorogtam a fürdőnkbe, majd tíz perc alatt lezuhanyoztam. Miután átöltöztem, s elintéztem a hajam, bepakoltam a táskám, és felvettem a cipőm. Az órámra pillantottam, mely fél nyolc mutatott, így bementem újdonsült barátném szobájába, majd felébresztettem. Szemeit ki sem nyitotta, csak épp megpróbált bólogatni, s motyogott annyit, hogy "oké oké tíz percet várj" . Szemeimet forgatva hagytam el a szobáját, majd elindultam a suliba. Telefonomba helyeztem a fül hallgatóm, és hallgattam a zenét.
Talán ez az álom egy jel lehetett. Egy jel, mely azt jelenti, hogy nem szabad a közelébe menjek. Most már egészen biztos vagyok benne, hogy ő Mary Jane és Rich fia, és így már érthető a viselkedése is. Valamennyire. Bár azt nem értem, hogy egyik pillanatban nagyon is segítene, bár a másikban meg eléggé undok, sőt felfoghatatlan a viselkedése.
Az iskolába érve ledobtam magam a helyemre, egy másik zenét indítottam be a telefonomon, és vártam. Türelmesen vártam. Vártam, ameddig meg nem jön Sean, valamint barátném, aki valószínű, hogy elaludt, valamint a tanárt. Nyolckor rohantak be a diákok, s ekkor vettem i a fül hallgatót a fülemből. Reménykedtem, hogy mihamarabb megérkezik, bár nem tudom, hogy mi okom volt rá, hogy reménykedjek. Néhány perc múlva a tanár lépett be, majd becsukta maga mögött az ajtót. Leült a katedra elé, majd kinyitotta a naplót. Kezeimet tördelve vártam, hogy végre megérkezzen, de nem így történt. Leila épp egy perccel a tanár bejövetele után jött be,  sűrű bocsánat kérés után, leült az előttem lévő padra. Egy halvány mosolyt küldtem felé, mire átnyújtott, egy kicsi papirfecnit.
" Sean hol van?"
Kérdésére elmosolyodtam, s nemlegesen bólintottam, hogy fogalmam sincs.
A tanár épp hozzámért, amikor unottan felemeltem a kezem, s elmotyogtam egy "jelen"-t, majd vártam. Még mindig vártam. A tanár Sean-hez ért, majd kérdően pillantott fel, amikor nem válaszolt senki.
-Mr. O"Brian merre van?-kérdezte.
Senki sem válaszolt. Mindenki lapult a saját helyén, s kerülte a tanárral a szem kontaktust.
-Első hiányzás. Ha így folytatja, talán a második félévet már nem önökkel folytatja
A tanár feladta a leckét, amit én természetesen jegyzeteltem. Órák végeztével, megkerestem Leilát, s haza siettünk .
Otthon , ameddig Leila az ebédet készítette, addig én a szobába mentem. Táskámat ledobtam az egyik sarokba, majd elengedtem magam , s beleestem az ágyba. Becsuktam a szemem , s felidéztem az eddig történteket. Minden annyira furcsa volt, és különös. Talán az egész életemet megváltoztatta ez a kis napló.. Napló.. A napló.. Az a napló, ami fogalmam sincs, hogy merre van.
Szemeimet kinyitottam,s  felugrottam. HOL VAN A NAPLÓ?